XIV. Leó az Amoris laetitia találkozón: A családok életéből sokat tanulhat az Egyház

Tíz évvel az Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítás megjelenése után XIV. Leó pápa arra hívta az Egyházat, hogy figyelmesen hallgassa meg a családok tapasztalatait, és bátran nézzen szembe a házasságot és a családi életet érintő társadalmi és kulturális változásokkal. A fiatalok ma is szeretetre, hűségre és valahová tartozásra vágynak, ugyanakkor sokan nehezen hiszik el, hogy az életre szóló elköteleződés vezethet e vágyak beteljesedéséhez – mutatott rá a Szentatya.

Fotó: Shutterstock

Somogyi Viktória – Vatikán

XIV. Leó pápa október 7-én megnyitotta a keleti katolikus egyházak vezetőinek és a püspöki konferenciák elnökeinek találkozóját, amelyet az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából rendeznek a Vatikánban. A találkozó témája: „Tíz évvel az Amoris laetitia után: az Evangélium hirdetése ma a családokkal”. A pápa felidézte az Egyház hosszú szinodális és missziós útját a házasság és a család témájában. Ferenc pápa pápasága kezdetén ismét a szinodális folyamat középpontjába helyezte a családot, amelynek egyik fontos gyümölcse lett tíz évvel ezelőtt az Amoris laetitia.

A Szentatya hangsúlyozta, hogy a család kérdése nem választható el korunk nagy kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai kihívásaitól. Az elmúlt tíz év tapasztalatait ezért most annak fényében kell megvizsgálni, hogy mit tanított általuk Krisztus Egyházának, és merre vezeti ma a Szentlélek az egyházi közösséget.

A családok maguk is az Evangélium hirdetői

XIV. Leó emlékeztetett arra, hogy vannak helyek és körülmények, ahol az Egyház csak a világi híveken, különösen pedig a családokon keresztül válhat „a föld sójává”. A családok hétköznapi életükben maguk is részt vesznek az Egyház missziójában: szeretetükkel és hűségükkel, gondoskodásukkal és megbocsátásukkal, gyermekeik nevelésével, a hit továbbadásával, valamint az idősek és a sérülékenyek iránti figyelmükkel. Mindezzel tanúságot tesznek az Evangéliumról.

A lelkipásztorok feladata, hogy hirdessék Isten házasságra és családra vonatkozó tervének szépségét, ugyanakkor az embereket életük konkrét körülményei között kísérjék. „Ez a szolgálat a meghallgatás iskolájába is helyez bennünket” – fogalmazott XIV. Leó, majd hozzátette: „Bizonyára sokat kell tanulnunk a családoktól.”

A fiatalok ma is szeretetre és hűségre vágynak

Az Egyháznak ugyanakkor bátran szembe kell néznie a társadalmi változásokkal. Sok helyen egyre nagyobb távolság alakult ki a szexualitás és az intimitás megélésének módja, valamint a házasságról vallott keresztény felfogás között. A fiatalok továbbra is szeretetre, hűségre és valahová tartozásra vágynak, mégis sokan nehezen tudják elképzelni, hogyan valósulhat meg életükben a szeretet keresztény eszménye. Nehéz számukra elhinni azt is, hogy az életre szóló elköteleződés lehet a feltétele annak, hogy elérjék azt, amire valójában vágynak. Döntéseiket ráadásul a gazdasági bizonytalanság, a migráció, az erőszak, a magány és az érzelmi törékenység is befolyásolja.

A pápa ezért arra kérte az egyházi vezetőket, hogy tegyék fel maguknak a kérdést: mit keresnek valójában az emberek e kulturális változások mögött? Hol képes a lelkipásztori nyelvezet utat nyitni hozzájuk, és hol nem éri el többé a szívüket? Mit taníthatnak az Egyháznak maguknak a családoknak a tapasztalatai?

Milyen Egyházzal találkozik az ember, amikor a leginkább törékeny?

XIV. Leó külön figyelmet szentelt az emberi törékenységnek. Ez mélyen befolyásolhatja azt, ahogyan az ember önmagára, jövőjére, sőt Istenhez és az Egyházhoz fűződő kapcsolatára tekint. A törékenység azonban mindannyiunk közös emberi tapasztalata. Valamennyien ismerjük a távolságot aközött a jó között, amelyre vágyunk, és aközött, amit ténylegesen képesek vagyunk megvalósítani. Ezért kegyelemre, megbocsátásra és újrakezdésre van szükségünk. „A hűség maga is kegyelem, amelyet be kell fogadnunk, és olyan út, amelyet fokozatosan, gyakran megpróbáltatásokon keresztül kell megújítanunk” – hangsúlyozta a pápa.

Majd alapvető kérdést intézett a lelkipásztorokhoz: „Milyen Egyházzal találkoznak az emberek éppen akkor, amikor a leginkább törékenyek?” Közösségeink segítenek-e nekik felismerni, hogy továbbra is van helyük az Egyházban, van felelősségük és vannak ajándékaik? A hirdetett igazsággal találkozhatnak-e a lelkipásztori jelenlét türelmén, közelségén és irgalmasságán keresztül?

Új utakat keresni az Evangélium hirdetésére

Leó pápa arra kérte a találkozó résztvevőit, hogy ne kerüljék meg ezeket a kérdéseket, mert a Szentlélek gyakran éppen azokon a helyzeteken keresztül szól, amelyek kihívás elé állítják az Egyházat. Nem elegendő tehát csupán értelmezni a családok mai valóságát. Engedni kell, hogy tapasztalataik az Egyházat is kérdezzék, és megújítsák lelkipásztori felelősségét. Így találhat új utakat az Evangélium hirdetésére és a családok kísérésére, láthatóvá téve azt a gyengédséget, amellyel Krisztus ma is népe között jár. XIV. Leó arra buzdította a résztvevőket, hogy figyelmesen hallgassák meg egymást, és a különböző országok, kultúrák eltérő tapasztalatait tekintsék az egész Egyház számára ajándéknak.

A Szentatya végül így imádkozott: „Adja meg nekünk az Úr a szabadságot, hogy meghallgassuk egymást, a bölcsességet, hogy felismerjük működését népe körében, és a bátorságot, hogy kövessük, amerre vezet bennünket, hogy az Evangélium napról napra egyre teljesebben örömhírré váljon a családok számára az egész világon.”

Forrás: vaticannews.va

Share:

Kapcsolódó tartalmak

A remény lesz a nagyszülők és idősek idei világnapjának témája

A nagyszülők és idősek ötödik világnapjára, amelyet július 27-én tartunk, a szentévi reménység témáját választotta a pápa, amint arról a Világiak, Család és Élet Dikasztérium közleményében tájékoztatott. A Sirák könyvéből vett idézet arra utal, hogy az Úrban való reménység mutatja meg az utat a keresztényi és kiengesztelődött időskor felé. Ferenc pápa 2021-ben alapította meg a világnapot, hogy ráirányítsa a figyelmet a nagyszülők és az idősek jelenlétére, akik a remény jelei lehetnek minden családi és egyházi közösségben.

OLVASS TOVÁBB »

Tanuljuk meg a Szent Családtól egymás meghallgatását – Ferenc pápa Úrangyala imája

A Karácsony ünnepét követő vasárnapon a Názáreti Szent Családot ünnepeljük, amely igazi életmodell a családjaink számára – fejtette ki Ferenc pápa, utalva egymás meghallgatásának fontos elemére, amely azt jelenti, hogy jelentőséget tulajdonítunk a másiknak, elismerjük a létezéshez és az önálló gondolkodáshoz való jogát. Hallgassátok meg gyermekeiteket, szükségük van rá – javasolta a pápa a szülőknek. Szűz Máriától pedig kérjük a meghallgatás ajándékát.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2026 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP