A remény lesz a nagyszülők és idősek idei világnapjának témája

A nagyszülők és idősek ötödik világnapjára, amelyet július 27-én tartunk, a szentévi reménység témáját választotta a pápa, amint arról a Világiak, Család és Élet Dikasztérium közleményében tájékoztatott. A Sirák könyvéből vett idézet arra utal, hogy az Úrban való reménység mutatja meg az utat a keresztényi és kiengesztelődött időskor felé. Ferenc pápa 2021-ben alapította meg a világnapot, hogy ráirányítsa a figyelmet a nagyszülők és az idősek jelenlétére, akik a remény jelei lehetnek minden családi és egyházi közösségben.

Fotó: Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma

Az idősek és fiatalok szövetsége

A világnapot megelőzően május 30-tól június 1-jéig zajlik majd a családok, gyermekek, nagyszülők és idősek szentévi ünnepe. „Ne hagyj el öregkoromban” – ezzel a témával tartottuk tavaly a nagyszülők és idősek negyedik világnapját. Üzenetében a pápa akkor egy olyan individualista szemlélet terjedésére figyelmeztetett, amelyben az idős embert gyakran koloncnak tartják, aki túl sokba kerül a társadalomnak. A szentatya arra szólított fel, hogy szakítsunk ezzel a látásmóddal, és egy olyan jövő megteremtésén munkálkodjunk, amelyet a generációk közötti szövetség kovácsol egybe.

A Világiak, Család és Élet Dikasztérium megismétli Ferenc pápa felhívását: idén is minden egyházmegyében ünnepeljék meg az idősek napját július 27-én, elősegítve a látogatásokat és találkozási lehetőségeket a nemzedékek között.

Gedő Ágnes, Vatican News

Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Zarándoklat Máriaradnára a Nagyszülők és Idősek Világnapja alkalmából

Ferenc pápa, aki maga is 87 éves, tudja, mit jelent az idős kor, tudja, milyen nehézségeikkel jár az öregség, ezért vezette be az idősek és nagyszülők napját. Ezt a szentmisét egyházmegyénk idős híveiért szeretnénk felajánlani – fogalmazott bevezetőjében Dirschl Johann általános helynök a máriaradnai kegytemplomban idén július 26-án, pénteken, a temesvári hívek zarándoklata és a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából celebrált szentmise kezdetén.

OLVASS TOVÁBB »

Közös zarándoklat Máriaradnára az Idősek és Nagyszülők világnapján

Szentatyánk, Ferenc pápa az Amoris laetitia Családév keretében bevezette a „gyökereket őrző” nagyszülők és idősek világnapját, amelyet Szent Anna és Szent Joachim liturgikus emléknapjához (július 26.) közel eső dátumon, a hónap negyedik vasárnapján tartanak. A világnap alkalmából az előző évekhez hasonlóan idén július 26-án az Egyházmegyei Családpasztorációs Iroda zarándoklatot szervezett az idős hívek számára a máriaradnai kegytemplomhoz.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2025 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP