Nem cserélnék senkivel – Wagner Anna férjével öt gyermeket, köztük két értelmi fogyatékost nevel

A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcastjában arról beszélgetett, milyen utat járt be a család, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.

Az Egyház médiastratégiája az Inter mirifica zsinati dokumentum meglátásai alapján

A közösségi média, az online tartalmak, a rohamosan „fejlődő” mesterséges intelligencia korában kivételesen értékállónak bizonyul a Katolikus Egyház „média-iránymutatása”, a II. Vatikáni Zsinat több mint 60 éve íródott Inter mirifica kezdetű dekrétuma. Krúdy Tamás írásából, amely a Bízd Rá Magad szolgálat honlapján jelent meg, részleteket közöljük.

Egymásnak teremtve – Down-szindrómával élő jegyespár költözött a pátyi támogatott lakhatási otthonba

Fodor Nikolettet és Varga Jenőt régóta ismerik a Máltai Szeretetszolgálat támogató intézményeiben: a budaörsi nappaliba járnak, mindketten Down-szindrómával élnek. Hatéves koruktól ismerik egymást, és amikor Niki harmincéves lett, Jenő megkérte a kezét. Március végén beköltöztek a pátyi Csilla Háza Integrált Intézmény újonnan kialakított támogatott lakhatásának páros „lakosztályába”.

Hét nap, hét házasság története 2026-ban is (3.) – Istenre épült házasság: Enikő és József

Van, hogy egy elakadt fénymásoló és egy félreértett helyzet indít el egy életre szóló történetet. Medve József és felesége, Enikő története is így kezdődött: egy katolikus iskola folyosóján, egy papírt „megevő” gép mellett, ahol még egyikük sem sejtette, hogy a pillanatnyi bosszúság egyszer majd közös életté, családdá és több évtizedes házassággá érlelődik.  Kapcsolatuk nem rohanva épült – volt benne kivárás, barátság, sok beszélgetés, nevetés, hit és tudatos döntések sora. Ma már pedagógusként, szülőként, házastársként és egymás legjobb barátaiként tekintenek vissza az útra, amelyen együtt járnak – örömökkel, próbatételekkel, mélypontokkal és újrakezdésekkel. – Hol és milyen körülmények között találkoztak először? Hogyan emlékeznek vissza a kapcsolatuk kezdetére? Enikő: Mindketten egy katolikus oktatási intézményben dolgoztunk, bár nem ugyanabban az épületben. Macit a gimnáziumi nyitott fénymásoló mellett láttam meg először, és meg voltam győződve róla, hogy ő a fénymásolószerelő. Kérdezgetni kezdtem, és hamar kiderült, hogy kollégák vagyunk, nem tartozik a műszaki dolgok szakértői közé, csak fénymásolni szeretett volna, de a gép „megette” a papírt. Maci: Azt hiszem, akkor még egyikünk sem sejtette, hogy ebből a találkozásból házasság lesz. Én biztosan nem siettem el a dolgot. Enikő: Hosszú „előkészítő időszak” előzte meg a kapcsolatunkat: körülbelül másfél évig programokat szerveztem, sütikkel próbáltam Maci közelébe kerülni, hogy alkalmunk legyen beszélgetni. Látszólag nem vette a lapot… Maci: Ez igaz. Külsőleg nagyon nem olyan nőt képzeltem el magam mellé, mint Enikő, viszont ma is előttem van, ahogy a barátnőivel jókedvűen nevet, így nem bántam, hogy ismerkedni akar. És nehéz ellenállni valakinek, aki ilyen vidámságot hoz maga körül… meg finomabbnál finomabb sütiket. Mire kimondtuk, hogy együtt vagyunk, már nagyon jól ismertük egymást, biztos alapokra építkeztünk. Onnantól

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2026 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP