Ferenc pápa márciusi imaszándéka: A válságban levő családokért

Imádkozzunk, hogy a széthullott családok a megbocsátásban találjanak gyógyulást sebeikre, és újra felfedezzék egymás ajándékait, még különbözőségeik ellenére is.

„Amikor egy család felismeri, hogy valaki valami rosszat tett, és tudja, hogyan kell „megbocsátást” kérni, akkor béke és öröm költözik abba a családba.” (Ferenc pápa)

Igyekszel megérteni és megbocsátani mások gyengeségét a családodban? Csak Jézus segíthet nektek; kérd az Ő könyörületes Szívét ebben a jubileumi évben, hogy képes legyél megbocsátani, mindig emlékezz arra, hogy Jézus bocsátott meg neked először. 

Ne ítélkezzünk

„A másik nem csak az, ami engem bosszant. Sokkal többről van szó. Ugyanezen okból nem várom el tőle, hogy a szeretete tökéletes legyen, ahhoz, hogy meg tudjam becsülni. Úgy szeret engem, ahogy van és ahogy tud, a maga korlátaival, de az, hogy a szeretete nem tökéletes, nem jelenti azt, hogy hamis vagy hogy nem valódi.” (Ferenc pápa)

Mik a te fényeid és árnyékaid? Ne feledd, hogy sokkal többek vagyunk annál, mint ami látszik. A remény jubileumi évében kérd az Urat, hogy adjon neked új szemeket, hogy a veletek együtt élőket azzal a reménnyel lásd, amellyel az Úr látja őket. 

Legyünk mellettük

„A tapasztalt és felkészült pároknak késznek kell lenniük arra, hogy legyenek mások mellett ennek a felfedezésében, hogy a válságok ne ijesszék meg őket, vagy ne vezessenek elhamarkodott döntések meghozatalára. Minden válságnak van egy rejtett üzenete, amelyet a szívünk fülének ráhangolásával kell meghallanunk.” (Ferenc pápa)

Ferenc pápa irgalmas módon segítő egyházra vágyik, amely meghallgat anélkül, hogy ítélkezne, és amely jelen van a családok számára a szükség idején, lelki és pszichológiai támogatást nyújtva… Mit tudsz tenni a környezetedben, a családodban vagy egy általad ismert családért? 

Fogadjuk el a különbözőségeket

„Az egység, amelyre törekednünk kell, nem az egységesség, hanem az „egység a sokféleségben”, vagy a „kibékült sokféleség”. A testvéri közösségnek ebben a gazdagító stílusában a különbözőek találkoznak, tisztelik és értékelik egymást.” (Ferenc pápa)

Elfogadod mások különbözőségét a tanulás lehetőségeként és a kapcsolat gazdagságaként? Mit tudsz változtatni vagy fejleszteni ebben a tekintetben a családodban vagy a közösségedben? 

Becsüljük meg a másikat 

„Fejlesszétek ki azt a szokást, hogy valódi jelentőséget tulajdonítotok a másiknak. Ez azt jelenti, hogy becsüljük meg őket, és ismerjük el a jogukat a létezéshez, a saját gondolkodásukhoz és a boldogsághoz. Soha ne becsüld le azt, amit mondanak vagy gondolnak, még akkor sem, ha ki kell fejtened a saját álláspontodat. E hozzáállás mögött az a meggyőződés húzódik meg, hogy mindenkinek van valamije, amivel hozzá tud járulni.” (Ferenc pápa)

Felismered a melletted lévők gazdagságát? Válaszd ki egy ajándékát annak a személynek, akivel a legnehezebben élsz együtt, és adj hálát Istennek érte. Mindig a pozitívumra koncentrálj, ami sokkal több, mint ami nem tetszik neked.

Forrás: kattima.hu

Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

A remény lesz a nagyszülők és idősek idei világnapjának témája

A nagyszülők és idősek ötödik világnapjára, amelyet július 27-én tartunk, a szentévi reménység témáját választotta a pápa, amint arról a Világiak, Család és Élet Dikasztérium közleményében tájékoztatott. A Sirák könyvéből vett idézet arra utal, hogy az Úrban való reménység mutatja meg az utat a keresztényi és kiengesztelődött időskor felé. Ferenc pápa 2021-ben alapította meg a világnapot, hogy ráirányítsa a figyelmet a nagyszülők és az idősek jelenlétére, akik a remény jelei lehetnek minden családi és egyházi közösségben.

OLVASS TOVÁBB »

Tanuljuk meg a Szent Családtól egymás meghallgatását – Ferenc pápa Úrangyala imája

A Karácsony ünnepét követő vasárnapon a Názáreti Szent Családot ünnepeljük, amely igazi életmodell a családjaink számára – fejtette ki Ferenc pápa, utalva egymás meghallgatásának fontos elemére, amely azt jelenti, hogy jelentőséget tulajdonítunk a másiknak, elismerjük a létezéshez és az önálló gondolkodáshoz való jogát. Hallgassátok meg gyermekeiteket, szükségük van rá – javasolta a pápa a szülőknek. Szűz Máriától pedig kérjük a meghallgatás ajándékát.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2025 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP