Hatalkalmas jegyeskurzus indult Székelyszentkirályon

A házasság hetének ideje alatt rajtolt el Székelyszentkirályon a hatalkalmas jegyeskurzus. A tavalyi tapasztalatok alapján módosított programról György Hunor Árpád számol be.

Az idén is megszervezzük Székelyszentkirályon a jegyeskurzust házasulandó fiatalok számára Kovács Péter-Pál, új plébánosunk vezetésével. A szervező csapat többi része változatlan. Ugyanakkor hasznosnak és bölcs lépésnek láttuk, hogy meghívjunk egy párt a tavalyi jegyeskurzus résztvevői közül (akik azóta házasok), hogy tartsanak velünk a szervezésben. Az első alkalmon kértük, hogy meséljenek az ő jegyesoktatásukról és annak fontosságáról az életükben. Az a hosszabb távú reményünk, hogy bővülni fog azoknak a házasoknak a köre, akik rész tudnak venni a jegyesoktatás szervezésében, kísérésében és esetleg más házasprogramok szervezésében is.

Nagy vonalakban megmaradt a tavalyi elképzelés és ugyanazzal az anyaggal készülünk. A kommunikáció – konfliktuskezelés – az együttélés nehézségei témacsomagot bővítettük egy alkalommal, mert a tavalyi visszajelzések alapján ezekre a témákra jó lett volna még több időt szánni. Emiatt idén öt helyett hat találkozót képzeltünk el. Ugyanakkor a tavalyihoz hasonlóan már egyeztetés alatt van egy szülőknek szánt alkalom is, amit az oroszhegyi jegyeskurzus szervezőivel együtt probálunk tető alá hozni. A tavalyi tapasztalataink alapján nagyon hasznosak azok az együttműködések, amit az oroszhegyi és székelyudvarhelyi szervezőkkel-házaspárokkal folytattunk. Örömmel gondolunk vissza a székelyudvarhelyi Zsombori házaspár tanúságtételére a szülős alkalmon, illetve az oroszhegyi Magyari házaspár tanúságtételére is. Hálásak vagyunk értük, hogy kiegészítették és segítették a munkánkat a tavalyi kurzuson. Sok pozitív, megerősítő visszajelzés érkezett a szolgálatukra.

Idén öt jegyespárral indultunk el, február 15-én meg is tartottuk az első alkalmat. Számításaink szerint március 22-én fogjuk befejezni a hat alkalmat, amivel készülünk.

György Hunor Árpád

Fotó: Pixabay.com

Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Nagyon szeret Isten, hogy rám bízott öt másik életet

Különböző országokban más-más időpontokban ünneplik az anyák napját, felénk hagyományosan május első vasárnapján emlékezünk meg erről. Összeállításunkban édesanyákat kértünk, ők maguk írjanak arról, hogyan élik meg az anyaságuk egy vagy több gyerekkel, kis avagy nagycsaládban, kisebb vagy már kirepülni készülő gyerekekkel. Idézetek, szép gondolatok helyett álljon itt most Ceclan Andrea írása arról, hogyan éli meg a mindennapokban azt a fontos, szép és nagyon sokszínű szerepet, amit úgy foglalunk össze: anyának lenni.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2024 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP