A kiégésről és a gyermekek hitben való neveléséről – Tábor az egyházmegyei családpasztorációs iroda munkatársai számára

Ruszkabányán január 6-8. között került sor az egyházmegyei családpasztorációs iroda munkatársai számára szervezett táborra. A résztvevők három napot töltöttek együtt a közösség és a lelki elmélyülés jegyében. Az előadásokat Oana és Radu Capan, a Kolozsvár-Szamosújvári Görögkatolikus Egyházmegye Evangelizációs és Katekézis Irodájának munkatársai tartották.
Mindegyik téma elméletben, valamint a magánéletből vett példákon keresztül került megvitatásra.
Az első téma a kiégéshez (Burnout) kapcsolódott, amelynek tünetei a krónikus fáradtság, munkaképtelenség, alkalmatlanság érzése. Személyes megoldás lehet rá az ima, a meditáció, a lelki tanácsadás, a gyónás és a szentáldozás.
A kiégés elkerülése/leküzdése érdekében jó, ha megvizsgáljuk a lelkiismeretünket az alábbi kérdőív segítségével. A válaszoknak kiegyensúlyozottnak kell lenniük. Ha például látva azt, hogyan cselekszenek mások, arra törekszem, hogy javítsak a saját cselekedeteimen, akkor az jó. Ha látom, mit tesznek mások, és ez demoralizál engem, akkor van valami, amin változtatnom kell.

– Összehasonlítom-e magam másokkal? Összehasonlítom-e a képességeimet és/vagy eredményeimet másokkal?
– Hajlamos vagyok-e eltúlozni a negatívumokat?
– Az a benyomásom, hogy minden csak tőlem függ? Mindent én akarok irányítani?
– Erős a lelki életem?
– Odafigyelek-e az alvásra, az egészségre, a táplálkozásra? Sportolok-e?
– Vannak-e világosan megszabott határok a munkámban?
– Ismerem-e képességeim és kitartásom határait?
– Vannak jó barátaim, akik felelősségre vonnak?
– Úgy érzem, hogy nem értékelnek vagy alulértékelnek?
– Van-e jó lelki vezetőm/mentorom?
– Túl magasak az elvárásaim (esetleg mások elvárásait feltételezve)?
– Úgy érzem, hogy alulfizetett vagyok?
– Kötelességből teszem-e, amit teszek, vagy kedvtelésből?
– Hiszem-e, hogy azt teszem, amit az Úr elvár tőlem?

Talán a kiégés egy jel az Úrtól… Talán egy betegség, amit kezelni kell, talán irányváltásra vagy gondolkodásmódváltásra van szükség, vagy talán csak a kitartás próbája.
A második előadás témája: A gyermekek hitben való nevelése. Bár nincs olyan recept, amely garantálja a sikert, vannak bizonyos hozzáállások, bizonyos cselekedetek, amelyek segítenek:

  • Szeretetteljes kapcsolat a gyermekekkel, nem kizárva a határozottságot. A gyermekeknek tudniuk kell, hogy az otthon egy feltétel nélküli menedékhely, ahol nyíltan kimondhatják a véleményüket, és feltehetik az őket foglalkoztató kérdéseket. Fontos, hogy a szülők ne háborodjanak fel, bármilyen kérdésről legyen is szó, hanem válaszoljanak, amennyire csak tudnak.
  • A szülők tegyék fel a kérdést: Milyen a mi hitünk? A hitünk az életünk? Azt adjuk át gyermekeinknek, amit mi élünk.
  • Minden család vegyen részt egy olyan családos csoportban, ahol a gyermekeknek lehetőségük van arra, hogy más olyan családokat is lássanak akik megélik a hitüket.
  • Adjanak lehetőséget a gyermekeknek, hogy segítsenek másokon, hogy bekapcsolódjanak az egyházi tevékenységekbe.

Az előadások végén minden házaspárnak egy óra állt rendelkezésére, hogy elmélkedjen a hallottakon, majd ezt követte egy egyórás beszélgetés az összes családdal.
Az előadásokon kívül a jelenlévől szentmisén vettek részt, amelyet Matieș Marin karánsebesi plébános és Ciocian Călin nándorhegyi plébános mutatott be.
Köszönet Tari M. Böbe schönstatti Mária nővérnek, aki megszervezte a tábort és gondoskodott a gyermekprogramokról.

 

Forrás: gerhardus.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Pál József Csaba temesvári megyés püspök üzenete Urunk feltámadásának ünnepén – Húsvét, 2026

Krisztusban szeretett Testvérek!

Egyházi életünk legnagyobb eseménye: Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása. Erre az ünnepre minden évben negyven napon át készülünk és szeretnénk azt méltóképpen megünnepelni. Az ünnep üzenete: Jézus nem maradt a sírban és nem maradt a múltban. Jézus Krisztus él és velünk van életünk minden napján. Vele egész más az élet. Szeretetével betölt, felfrissísti reményünket, jelenléte erőt és lendületet ad életünknek és hálával tölti el lelkünket.

OLVASS TOVÁBB »

Keresztúti ájtatosság családok számára Szörényordason

A nagyböjt a lelki felkészüléssel, valamint az Egyházmegyei Családpasztorációs Iroda szervezésében közösségi előkészülettel telik. Második alkalommal került sor családos keresztúti ájtatosságra Szörényordason, és idén mintegy 30 személy kapcsolódott be az eseménybe, amelyre március 21-én, szombat délután került sor. A keresztúti ájtatosság a hegyek között, természeti környezetben, több mint 900 méteres magasságban zajlott.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2026 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP