A családi kommunikáció művészete

A gyulafehérvári főegyházmegye családpasztorációs bizottsága partnerségben a csíkkarcfalvi római katolikus plébániával hetedik alkalommal szervezett nyári tábort a Szentegyháza melletti Szelterszen Szülők iskolája néven. A „Szívtől szívig – A családi kommunikáció művészete” mottóval meghirdetett szabadidős lelki programon kisgyermekes családok vettek részt többnyire Csíkszeredából és környékéről, Székelyudvarhelyről és a Gyimesekből.

A szervezők korábban a rendezvényt főegyházmegyei családos táborként hirdették, de azt tapasztalták, hogy a szülővé válás folyamata megköveteli, hogy bizonyos életeseményekre, témákra fókuszálva tanuljanak is a családok – szakemberektől is, de főként egymás élettapasztalatából, élményeiből merítve.

Az idei tábor első napján az ismerkedésnek, a terepszemlének jutott főszerep. Míg a szülők különböző játékok segítségével próbáltak összerázódni, addig a gyermekek hasonló foglalkozásokon vehettek rész. Szénégető István családpasztorációs referens tartott felvezető előadást annak kapcsán, hogy miként kommunikált Jézus, az Istenember. Jézus Krisztusban mi megkaptuk a kommunikáció örök modelljét. Ő nagyon egyszerűen beszélt, az elvontság világából menekülve egyszerű nyelvezetet használt. Annyira egyszerű fogalmakat, hogy egy kisgyermek is megérthette a mondanivalóját, történeteit. Az érzelmekre is hatott, de ebben nem volt túlzó, szenzációhajhász – emelte ki Szénégető István, aki annak kapcsán is adott ötleteket, hogyan lehet a jézusi kommunikációt a hétköznapi életben is alkalmazni.

A tábor három napjának délelőttjein az idei meghívott előadók, Szigyártó Adrienn pszichológus, szupervízióköteles pár- és családpszichoterapeuta, illetve Kedves Rita segítőnővér, szociális munkás a család nyolc életszakaszban való működése, a családi kommunikáció, a családban megélt határok fontossága kapcsán tartottak interaktív foglalkozást a házaspároknak.

„Nagy élmény volt jelen lenni a táborban és köszönöm a lehetőséget. Jó volt ennyi befogadó, nyitott családot látni, ahol a férj és a feleség együtt vannak, körülöttük a kisebb, nagyobb gyerekekkel, nyitottak, keresik a fejlődési lehetőségeket, képesek a fejlődésre. A központi témánk az volt, hogyan tudunk figyelni egymásra, milyen dimenziói vannak a kommunikációnak, amit az egység, a családi közösség támogatására tudunk fordítani. A tranzakcióanalízist használtuk erre, hogy jobban megértsük magunkat, a kapcsolatainkat, hogy milyen énállapotban vagyunk jelen a kommunikációban, hogy ennek hol vannak a csapdái, illetve hogy hol vannak a fejlődés lehetőségei. Ha a család egysége erősödik, abban benne van Isten is, és ezt együtt itt meg tudtuk tapasztalni” – foglalta össze kérésünkre tapasztalatait Kedves Rita segítőnővér.

„A részt vevő házaspároknak arról is beszéltünk, hogy a családban mint rendszerben való együttélés egy folyamat, amely változó: nagyon sok szakaszon megy keresztül, életciklusokon, rengeteg kihívása, feladata, lépcsője, vesztesége van, de hogy ezt együtt, egymásra figyelve hogyan tudják áthidalni a családok, és hogyan lehet ezt jól együtt csinálni. Azt is próbáltuk együtt megnézni, hogy mi az, amit mi kaptunk együtt mintaként, mi az, amit továbbviszünk a családjainkban, hol vannak azok a pontok, ahol javítani tudunk azon, amit már felismertünk. Arról is szó volt, hogy miként tudunk pozitívan fegyelmezni, hogyan tudunk a gyermekeinkkel együtt problémákat megoldani, hogy ismerjük-e a saját határainkat, és ezzel együtt tudunk-e segíteni a gyermekeinket, hogy egészséges határokat tudjanak ők maguk is felállítani maguk köré. Értékes pillanatok azok, amikor a feleség megszorítja a férj kezét, vagy ahogyan a férj sokatmondó pillantást vált a feleségével, és közben körülöttük ott vannak a gyermekeik, és így egészében válnak maradandó élménnyé az elhangzottak” – összegzett Szigyártó Adrienn pszichológus. Hozzátette: jó volt látni, ahogyan a részt vevő családok a maguk számára fogalmazták meg, hogy a régi hagyományok nem mind követendők, érdemes kilépni időnként a komfortzónából, és hagyni, hogy az új, a jobb hasson ránk.

A családos tábor hangulatát a délutáni foglalkozások is meghatározták, a nők és a férfiak külön csoportokban vettek részt a Szexualitásunk – mint a kommunikáció egyik formája című beszélgetésen, de a serdülőknek is szerveztek kommunikációs lehetőségekről szóló, illetve a szerelem és a párválasztás témáját előtérbe helyező foglalkozásokat. A napi programot idén is a reggeli és esti imák, a közös szentségimádás foglalta keretbe, de lehetőség volt minden nap szentmisén is részt venni. A szabadidős programok közül a kirándulás, a délutáni szabad beszélgetések és a tábortűz lett sokak kedvence.
A Szülők iskolája tábort Hargita megye Tanácsa támogatta.

Kertész Tibor

Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Lelki nappal hangolódtak a házasság hetére

A Családpásztor Evangelizációs Szolgálat közel hetven házaspár számára szervezett házasság hetére hangoló lelki napot február 1-jén, szombaton a csíksomlyói Jakab Antal Házban. A „Beszélgessetek a házasságotokért!” mottóval meghirdetett lelki program célja, hogy a házaspárok ráhangolódhassanak az egy hétig tartó „házasságünnepre”.

OLVASS TOVÁBB »

Lehetőség a házassági beszélgetések megújítására

A Házasság hete évről-évre jó lehetőség a házaspárok számára kapcsolatuk erősítésére és elmélyítésére. Idén február 9-16. közt tartják a házasság hetét. Lelkinapot szervez ez alkalomból, a házasságon belüli házastársi kommunikáció erősítésére a Családpásztor Evangelizációs Szolgálat Csíksomlyón február 1-jén.

OLVASS TOVÁBB »

Családias program eltérő fejlődésű gyerekek szüleinek

Az eltérő fejlődésű kisgyermekek szüleinek különösen nehéz szabadidőt teremteniük önmaguk számára, amelynek során kortársaikhoz kapcsolódhatnának, esetleg társaságba járhatnának. Hiszen az akár szellemi, akár testi fogyatékossággal élő gyermekek nevelése, fejlődésük segítése és kísérése huszonnégy órás jelenlétet igényel többnyire az anya, de gyakran mindkét szülő részéről.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2025 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP