Családos tábor Ruszkabányán

 

Ruszkabányán július 8-10. között került sor a román nyelvű családos táborra, amelyen hét család vett részt. A lelki programot Tari M. Böbe schönstatti nővér, családpasztorációs referens és Matieș Marin karánsebesi plébános vezette. A központi téma a magvetőről szóló példabeszéd volt (Mk 4, 1-20; Lk 8, 4-15). A tábor három napjáról, amely elsősorban a közösségről, lelki megerősödésről, természetjárásról, játékról és táncról szólt, a Costescu család számolt be.
Pénteken délután ismerkedő játékokra került sor, majd a gyermekek a magvetőről szóló példabeszéd feldolgozását hallgatták meg egy történet formájában. A nap esti imával fejeződött be.
Szombat délelőtt Francisc Craia úr tánccal és tornával segített a felfrissülésben.
Marin Matieș atya szentmisét mutatott be, majd Párbeszéd címmel előadást tartott, amelynek keretében kiemelte: a párbeszéd kulcsa a kölcsönös meghallgatás. – Azzal a céllal kell közelednünk a másik emberhez, hogy meghalljuk, mit valójában mondani akar. Megpróbáljuk megérteni, mi van a másik ember lelkében, és hogyan érez az illető, anélkül, hogy ítélkeznénk – fogalmazott az atya.
Délután séta következett a patak partján a vízesésig, amit a gyermekek is nagyon élveztek, málnát ettek és játszottak. A továbbiakban a családok különböző vetélkedőkön, versenyeket vettek részt, volt tábortűz és sok-sok tánc.
Vasárnap végigjártuk a Házaspárok útját, ami a máriaradnai bazilikában is megtalálható, és ami tizenöt stációból áll. Végezetül közösen megbeszéltük a lelki élményeket, valamint megosztottuk tapasztalatainkat.
A szervezés mellett Tari M. Böbe schönstatti nővér a gyermekek programját is irányította, katekézist tartott nekik, de volt festés, rajzolás és sok-sok játék is.

Szívből jövő köszönet mindazoknak, akik a tábor megszervezését és lebonyolítását támogatták.

Az alábbiakban három résztvevő vallomása olvasható:
„Nagyon jól éreztük magunkat, barátságos volt a légkör, a lelki tevékenységeket nagyon szépen ötvözték a játékos programokkal. A páros gyakorlatok nagyon hasznosak voltak. Köszönjük szépen!” (Ana)
„Jól éreztük magunkat a többi családdal. Sokat gondolkodtunk azon, hogyan érhetnénk el, hogy a gyermekeink visszatérjenek a szülői házba (Házaspárok útja, 11. állomás). Ha segítünk nekik megérteni, hogy templomba járjanak, anélkül, hogy mi kényszerítenénk erre őket, hogy megérezzék a Jézussal való találkozás örömét, akkor biztosan hazatérnek.” (Florentina)
„A lelki és a világi dolgokat ötvöző gyakorlatok mindig hasznosak, mert minden alkalommal, felfedezünk valami újat magunkról vagy másokról. Nagyon jól éreztük magunkat, és a legnagyobb öröm az volt, hogy új barátságokat kötöttünk.” (Heidi)

Sursa: www.gerhardus.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

A temesvári egyházmegye  állandódiakónus-jelöltjei találkoztak

Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ termében március 15-én, szombaton délután 4 órai kezdettel Pál József Csaba megyés püspök a tavaly állandó diakónusi szolgálatra jelentkezett személyekkel találkozott, akik megkezdték felkészülésüket, és túl vannak az első vizsgákon. Jelenleg a jelöltek perjámosi, lovrini, resicabányai, krassóvári, temesszlatinai, aradi, csanádi és temesvári plébániákat képviselik. A megbeszélésen részt vett Veniamin Pălie atya, a resicabányai Havas Boldogasszony egyházközség plébánosa, az állandó diakónus- és akolitusképzés egyházmegyei felelőse, valamint drd. Kozovits Attila perjámosi plébános.

OLVASS TOVÁBB »

Lényeges kérdések és válaszok a házasság szentségéről

A szatmárnémeti Szentlélek-plébánián a házasság hete alkalmából előadást tartott a Nyíregyházáról érkezett Galambvári Péter görögkatolikus pap. Előadása több esetben kérdéseket tartalmazott, melyekre az előadó is adott választ, de minden jelenlévőtől kérte, hogy odahaza párjával együtt közösen is megbeszéljék a kérdéseket, és együtt adjanak rá választ.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2025 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP