
HÁZASSÁG HETE 2026 – TEMESVÁR
A házasság a mindennapokban él.
– A közös asztalnál.
– Az egymásra figyelésben.
– A közös döntésekben.
Három terület, amely közelebb hozhat — vagy eltávolíthat.
Foto: gerhardus.ro
Az ünnepi együttlét hálaadó szentségimádással kezdődött. A nap folyamán gazdag lelki program kínált lehetőséget az elcsendesedésre, az imádságra, a találkozásra és a közösségben megélt elmúlt negyedszázadért való hálaadásra.
A jubileumi alkalmon a temesvári Házas Hétvége katolikus lelkiségi mozgalom közössége is képviseltette magát. Temesvárról Hiticaș Valentin Macedon resicabánya-govondári plébános, egyházmegyei családpasztorációs felelős, valamint két házaspár, Dotterer-Kiszely Szilárd és Anikó, illetve Varga Imre és Irén vett részt az ünnepségen.
A lelki nap a csíksomlyói kegytemplomban ért véget, ahol a résztvevők bekapcsolódtak az első szombati Mária-köszöntőbe, amelyen ez alkalommal a Házas Hétvége közössége teljesített szolgálatot.
A csíksomlyói találkozó alkalmat adott arra, hogy a közösség tagjai hálával tekintsenek vissza az elmúlt 25 esztendőre, ugyanakkor megerősödjenek abban a küldetésben, amelyet a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom képvisel: a házastársi kapcsolat elmélyítésében, a házasság szentségének megélésében és a keresztény családok közösségének építésében.
A jubileumi lelki nap így nem csupán egy jelentős évforduló megünneplése volt, hanem egyben hálaadás a megtett útért és bizalommal teli előretekintés a folytatásra.
Dotterer-Kiszely Anikó
Sursa: gerhardus.ro

A házasság a mindennapokban él.
– A közös asztalnál.
– Az egymásra figyelésben.
– A közös döntésekben.
Három terület, amely közelebb hozhat — vagy eltávolíthat.

Mennyi szépség, mennyi figyelmesség veszi körül azt, aki éppen megszületett, aki eljött közénk, mert szeret minket! Eljött hozzánk az Isten Fia, Jézus Krisztus. Assisi Szent Ferenc, amikor ezt megértette, jászlat készített, állatokat és embereket gyűjtött össze, hogy miközben olvassa az Evangéliumból Jézus történetét, jobban megértsék születésének körülményeit, és jobban átéljék Jézus születésének csodálatos valóságát.

A közösség formálása különösen nagy jelentőségű a fiatal házasok életében: erősíti az összetartozást, támaszt nyújt a mindennapok kihívásaiban, és teret ad a hitben való közös növekedésre.