Családakadémia képzés Aradon

Ezen a hétvégén, március 20-án és 21-én került sor a Családakadémia képzés soron következő találkozójára az arad-gáji pasztorális központ közösségi termében.

Az öt résztvevő házaspár számára, pénteken késő délután, a megszokott módon, közös vacsorával kezdődött a program. Ez a mozzanat mindig megadja a találkozó alaphangját, lehetőséget adva a kellemes ráhangolódásra. A vacsora után a házaspárok ismét közelebb kerülhettek Kentenich atya nevelési elveihez. A mentorok megismertettek a résztvevőkkel egy újabbat a shönstatti fontos értékekből: az ÖNNEVELÉS fontossága után, ezúttal a SZABADSÁG felemelő érzéséről volt szó.


Szombaton, a reggeli hálaadó ima után kezdetét vette a munka. Az előadás keretén belül a házaspárok újabb segítséget kaptak egy jó előadás elkészítéséhez. Tovább építkeztek az előadás művészete elsajátításában, majd az elméletet papírra vetették és arra is lehetőséget kaptak, hogy a hallottak alapján megtartsák szokásos 5 perces kiselőadásukat. A kiértékelés alatt mindenki építő gondolatokkal gazdagodott, úgy egymás, mint az előadó házaspár részéről. Az ebéd utáni idő a húsvétra való ráhangolódás jegyében telt, amikor a résztvevők ötleteket váltottak arról, hogy milyen apró foglalkozásokkal és játékokkal hozhatják közelebb gyermekeikhez Jézus feltámadásának ünnepét. Az alkalom záróakkordja, az elmaradhatatlan szentmise volt.

Szívből jövő hála és köszönet mindenkinek, aki az akadémia szervezésével és lebonyolításával foglalkozik minden alkalommal és ezzel elősegítik a résztvevők lelki fejlődését. Találkozunk májusban!

Péter Bernadett

Fotó & Forrás: gerhardus.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Pál József Csaba temesvári megyés püspök üzenete Urunk feltámadásának ünnepén – Húsvét, 2026

Krisztusban szeretett Testvérek!

Egyházi életünk legnagyobb eseménye: Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása. Erre az ünnepre minden évben negyven napon át készülünk és szeretnénk azt méltóképpen megünnepelni. Az ünnep üzenete: Jézus nem maradt a sírban és nem maradt a múltban. Jézus Krisztus él és velünk van életünk minden napján. Vele egész más az élet. Szeretetével betölt, felfrissísti reményünket, jelenléte erőt és lendületet ad életünknek és hálával tölti el lelkünket.

OLVASS TOVÁBB »

Keresztúti ájtatosság családok számára Szörényordason

A nagyböjt a lelki felkészüléssel, valamint az Egyházmegyei Családpasztorációs Iroda szervezésében közösségi előkészülettel telik. Második alkalommal került sor családos keresztúti ájtatosságra Szörényordason, és idén mintegy 30 személy kapcsolódott be az eseménybe, amelyre március 21-én, szombat délután került sor. A keresztúti ájtatosság a hegyek között, természeti környezetben, több mint 900 méteres magasságban zajlott.

OLVASS TOVÁBB »

Családakadémia találkozó Aradon

Február 6 és 7. között zajlott a Családakadémia második évének soron következő találkozója az arad-gáji pasztorációs központban.
Az első este jó hangulatú vacsorával indult, majd olyan játékokat próbálhattak ki a házaspárok, amelyeket a későbbiekben felhasználhatnak jegyesoktatás vagy családos foglalkozás alkalmával.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2026 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP