Imádkozó apák, nagyapák – Férfiak térdeplő rózsafüzére Gyergyószentmiklóson

Első alkalommal tartották meg Gyergyószentmiklóson a Férfiak térdeplő rózsafüzére címmel meghirdetett eseményt a város főterén. A Szent Miklós-templom és plébánia szervezésében „Együtt kérünk, együtt kapunk megújulást városunknak, falvainknak, áldást családjainknak” mottóval indított imaalkalomra a környező településekről is érkeztek Gyergyószentmiklósra szeptember 7-én.

A nemrég Gyergyószentmiklósra érkezett Hölgyes Pál-Zsolt főesperes-plébános kezdeményezte imaalkalomnak közösség-összekovácsoló szerepe is van. A rózsafüzér imádkozás e formájához, amely Horvátországból indult és Székelyföldön már Csíksomlyón és Székelyudvarhelyen is zajlik, immár Gyergyószentmiklós is csatlakozott. A Gyergyói főesperesi kerület hívei a város főterén a Szent Miklós-szobor előtt, az Oltáriszentség jelenlétében mondták a rózsafüzért, a szent olvasó végén pedig szentségi áldásban részesültek.

A hagyományteremtő céllal szervezett eseményt minden hónap első vasárnapján tartják majd, így legközelebb október 5-én gyűlnek össze, amikor a város főterén a férfiak a békéért, a kiengesztelődésért, a közösségért, a megújulásért, családjaikért imádkoznak.

Baricz-Tamás Imola

 

Fotó & Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Perinatális gyász: a láthatatlan veszteség és a támogatás ereje

A perinatális gyász olyan veszteség, amelyet a szülők élnek át, amikor gyermeküket a terhesség alatt, a szülés során vagy közvetlenül születés után veszítik el. Ez a fajta gyász rendkívül nehéz és összetett, hiszen a szülők nemcsak a gyermek elvesztését gyászolják, hanem azokat az álmokat, terveket és jövőképeket is, amelyeket gyermekükhöz kötöttek. 2001 óta október 15-én van a perinatális gyász világnapja, amikor arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ezen élethelyzetet tabu övezi, miközben a veszteség és a gyász feldolgozásában nagy segítségre szorulnának az érintett családok.

OLVASS TOVÁBB »

Az imádkozás művészete a házasságban

Közel hatvan házaspár vett részt a házaspárok őszi lelkinapján, amelyet szeptember 14-én, szombaton a csíksomlyói Jakab Antal Házban tartottak. A rendezvényt a Családpásztor Evangelizációs Szolgálat szervezte, ezzel kapcsolódva a gyulafehérvári főegyházmegye „Imával megújuló közösség” mottóval meghirdetett pasztorális évéhez.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2026 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP