Elsősorban azokért a családokért imádkozzunk, amelyek gondokkal küzdenek, súlyos terheket hordoznak. Felhívásában a Szentatya úgy fogalmaz, hogy hordozzuk imádságunkban a „széthullott családokat”. Ez a „széthullottság” sok mindent jelenthet, számtalan formában megjelenhet egy család életében.

Egy család egysége, teljessége sérül például akkor, ha haláleset sújtja őket, és így elveszítik valamelyik családtagot. Amikor balesetben vagy betegségben meghal egyik vagy másik házastárs. De ide sorolhatjuk azokat a házaspárokat is, akiknek gyermeküket, gyermekeiket kell elengedniük. A családoknak ez a vesztesége végleges, földi értelemben helyrehozhatatlan. A seb, amit hordoznak, nem gyógyítható. De azok számára, akik hisznek Isten gondviselő szeretetében és a mennyországban, ahová az atya hazavár, mégis van vigasz, van kapaszkodó. Néha a családok, akik elveszítenek férjet, feleséget, szülőt vagy gyermeket, képesek meglátni és megélni, hogy a hozzátartozójuk nem eltűnt a semmiben, hanem egy új formában szereti őket. Gyakran szinte kézzelfoghatóan megtapasztalják, hogy akit el kellett engedniük, az odaátról gondot visel rájuk.

Imádkozzunk azért, hogy a haláleset miatt krízisben levő családok a Lélekben mégis egyek maradjanak, és vigasztalást merítsenek az örök élet reményéből. Tapasztalják meg a halál fölött is átívelő, örökre szóló szeretet erejét.

Széthullhatnak családok úgy is, hogy az egyik házastárs kilép a kapcsolatból, elhagyja a férjét vagy feleségét, a gyermekeit. Sokszor nem is hűtlenség, egy harmadik személy megjelenése miatt történik ez meg, hanem egy elhúzódó válsághelyzetből nem találnak kiutat a házasfelek. Mélységes sebeket okoz ez minden családtagnak: annak, aki marad, de annak is, aki elmegy. Olykor a különválás lehetővé teszi, hogy távolabbról, higgadtabban tekintsenek rá a megoldhatatlannak tűnő problémára és így mégis felismerjék, hogyan kezelhetik azt. Sokszor azonban a felhalmozódott sértettség, fájdalom, félelem lebonthatatlan falat képez közöttük, és úgy érzik, már nincsen visszaút.

Imádkozzunk ezekért a házastársakért, kérjük számukra Isten irgalmát és a bocsánatkérés, megbocsátás képességét. Ne ítélkezzünk egyik fél felett sem, hanem lássuk meg és érezzük át mindkettőjük szenvedését!

A tágabb család, a barátok, a munkatársak, a közösségek nyújtsanak valódi támaszt, segítséget a hétköznapokban és reményt a jövőre nézve. Még ha soha nem is jön vissza, aki elment, Isten mindannyiunknak teljes életet akar ajándékozni. „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8,28.) A sebekből növekedés fakad, és ami ma elviselhetetlen fájdalomnak tűnik, hosszú távon valami újnak a kezdete lehet.

Könyörögjünk azokért a családokért is, akik fizikailag együtt vannak még, de olyan nehézséggel küzdenek, ami akadályozza az egymással való kapcsolatuk megélését, megrontja az együttműködésüket és elszigeteli őket egymástól. Egy súlyos betegség, egy munkahely elvesztése, az anyagi gondok, a gyereknevelési problémák olyan szinten megterhelhetik a családtagokat, hogy a fáradtság, az elkeseredés eltávolítja őket egymástól. Ilyenkor a külső problémákra rárakódik a kapcsolat sérülése, a megromló kapcsolat pedig nehezíti a terhek hordozását. Ez, mint egy örvény, húzza le a házasságot és kihat a szülő–gyerek kapcsolatra is. Ám Isten odaállhat a lehúzó erők elé, és meg tudja tartani a családokat, hogy ne zuhanjanak a mélybe.

Imádkozzunk, hogy azok a családok, akiket megterhelnek a hétköznapok, akik krízishelyzetben vannak, világosan lássák a problémát és ne egymást hibáztassák, hanem tudjanak összekapaszkodva küzdeni.

Hogy a terhet ne büntetésnek fogják fel, hanem kihívásnak, ami által erősödni, növekedni tudnak az egymás iránti szeretetben. Hogy megbízzanak Istenben, Aki hűséges hozzájuk és nem tesz rájuk nagyobb terhet, mint amit elbírnak.

Mi pedig, aki látjuk gyötrődésüket; fizikai segítségnyújtással, jelenlétünkkel, imádságunkkal támogassuk őket. Vegyük észre azokat, akik segítségre szorulnak, még akkor is, ha ők maguk nem tudnak vagy nem akarnak a nehézségeikről beszélni! Ha egy ismerős családban a szülők mindig fáradtak, nem beszélnek önmagukról, a gyerekeknél megjelennek nehézségek a tanulásban vagy a viselkedésben, ha sokat betegeskednek, az mind intő jel. Most a nagyböjti időben forduljunk oda a nehezebb sorsú családokhoz, törődjünk velük, hordozzuk őket!

Mindig helyezzük előtérbe a kapcsolatok megerősítését, mert a széthullás ellen az összekapcsolódás a gyógyszer: az összekapcsolódás Istennel, az összekapcsolódás egymással.

A házastársak között növekvő egység, a gyerekekre való odafigyelés, a közösséghez tartozás, az emberi kapcsolatok megtartó ereje képes megóvni a családokat a széthullástól.

Csatlakozzunk a Szentatya imádságához és mindazok imádságához, akik túlnéznek önmagukon és felismerik, hogy az élet több, mint a hétköznapok sora; a kapcsolat több, mint közös teherviselés; a nehézség nem büntetés, és Isten féltő szeretete nagyobb, mint az emberi terhek súlya.

Imádkozzunk azokért, akiknek az élet fáj, a család válsága fáj, az elhagyatottság, a betegség, a halál fáj. Imádkozzunk azért, hogy a fájdalomból új élet fakadjon, új hűség, új szeretet, új erő és új remény.

Forrás: MKPK Családügyi Bizottsága

Fotó (archív): Lambert Attila

Forrás: Magyar Kurír