Ferenc és Mária a gyógyulás útján vezette azokat az édesanyákat, édesapákat és házaspárokat, akik az abortusz, a vetélés, a lombikbaba elvesztése, halvaszületés és néhány napos gyermek elvesztése miatt hordozzák fájdalmukat. A négy napos lelkigyakorlat során nem csak a tanítások, a gyakorlati feladatok és az imák segítségével nyíltak ki a szívek és kezdtek gyógyulni a sebek, hanem a résztvevők is rendkívül megértő, szerető, támogató közeget teremtettek egymás számára.

Hogy mit adott a lelkigyakorlat a résztvevőknek? Így fogalmazták meg:

„Megnyugvást és válaszokat kaptam”.

„Én most olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki egy ugrálóvárban ugrál ide-oda. Többszáz órás önismereti csoportban vettem már részt, hasonló feladatok voltak ott is, egy kivétellel, ott nem volt jelen az Isten. Itt igen!”

„Isten nélkül nem szabad dönteni.”

„Rájöttem, hogy nagyon kell védeni az életet és ezt megpróbálom a mindennapjaimba is beiktatni.”

„A lelkigyakorlat hatására a harag az Isten felé mérséklődött bennem és már tudom, hogy merre induljak a változás irányába.”

„Ha nem fogadjuk el, amit Isten ad nekünk, annak következménye van.”

„Isten nélkül nem megy a gyógyulás!”

„A lelkigyakorlat a gyógyulást adta a lelkemnek. A bűntudat nem az Istentől jön!”

„A lelkigyakorlat minden egyes mozzanata nehéz, de Isten segítségével csodákra vagyunk képesek.”

„Visszakaptam az Istent, aki mindig is velem volt, csak nem vettem észre. Ő minden magzatunkat szereti, egy hajunk szála sem hullhat le, anélkül, hogy ne tudna róla.”

„A szeretet erejével megbocsátok saját magamnak.”

„Feri szavai csengenek vissza, hogy honnan veszed a bátorságot, hogy ne bocsáss meg magadnak, hisz Jézus érted is meghalt a kereszten.”

„Visszakaptam a kapcsolatot az „elszökött” magzataimmal, akiket elvetéltem és ez hatalmas ajándék, mert korábban büntetésnek vettem az abortusz miatt.”

„A pozitív üzenetet még nem látom, de mégis az, hogy ez a téma ne legyen tabu és másoknak tudjak segíteni a tanúságtételünkkel.”

„Amikor megnézhettük az oltáron jelenlévő kelyhet, a saját arcomat láttam benne, ez számomra hatalmas csoda volt.”

„Azt tanultam meg itt a lelkigyakorlaton, hogy nagyon erősek vagyunk a feleségemmel. Még küzdök, hogy elfogadjam a kisbabánk elvesztését, de tudom, dolgom van. Erőt és céltudatosságot kaptam.”

Egy résztvevő és most már segítő szavai:

„Amikor úgy érezzük a veszteségeink uralnak bennünket, a düh, harag, a szűnni nem akaró sírás; amikor a helyzet kilátástalan és a bizalmunk is elveszett, ellenséget látunk mindenhol, még Istenben is. A sebek feltépése, még ha mélyebbre is taszít, a gyógyulás első lépcsőfoka; ez talán a legnehezebb: veszteségeinkkel történő szembenézés, majd a Fény beengedése, a megbocsájtás.

Évről évre fantasztikus érzés látni, hogy a Szentlélek mindenkiben munkálkodik. Különböző utakon, kálváriákon keresztül érkezünk, különböző történetekkel, de a gyógyulás útja már közös. Idén már segítőként, tanúságtevőként voltam jelen. Megtapasztalhattam, hogy ez az oldal sem könnyű, „csak” másképp nehéz. Tanúságtételen volt, akit mélyen érintett, volt aki a kiutat látta benne. Hálás vagyok, amiért korábbi résztvevőként, mára már stabilan – zokogás nélkül – tudtam olyan fájdalmakról beszélni, mint hogy itt a földön nem látszik, de a Mennyben nagycsaládos édesanya vagyok.

A „Ne félj, nem ítéllek el” lelkigyakorlaton az Úr szárnyakat ad rajtunk keresztül.”

A környezet, amit a Domus Peregrini Apartman nyújtott, szintén segítette a meghitt, gyógyító légkört. A résztvevők köszönetüket fejezik ki Veres András püspök úrnak, Németh László, Böcskei Győző és Simon Dávid atyának a jelenlétükért, a szentmiséért, a gyóntatásért és a lelki beszélgetésekért és a szervezőknek. Isten áldja Őket!

Szöveg és fotó: Lőrincz Klaudia

Forrás:  Győri Egyházmegye/ Magyar Kurír