A tartalmasabb emberiesség iskolája – Képzés családok számára

A Schönstatti Mária nővérek temesvári közösségi házában június 7-én és 8-án került sor a családanimátorok képzésének harmadik találkozójára. A rendezvényt Macedon Hiticaș atya nyitotta meg „A család a tartalmasabb emberiesség iskolája, Gaudium et spes 52. sz.” című előadással. Ezt egy óra szentségimádás követte Piry Radulov vingai plébánossal.

A szentségimádás alatt a Radulov házaspár szeretetfogadalmat kötött Szűz Máriával, a Schönstatti Háromszor Csodálatos Anyával, és megújították házassági fogadalmukat. Ezzel a tettükkel a házastársak arra kérték a Szűzanyát, hogy lakjon otthonukban, vezesse családjukat és nevelje őket az életszentségre. Egyúttal munkatársai lettek egy nemzetközi hálózatnak, amelyben sok család segíti egymást a Szűzanyához intézett imáikkal és felajánlásaikkal.
Másnap délelőtt egy interaktív programra került sor a konfliktuskezelés témakörében, ahol a házastársak különböző játékokon keresztül megvitatták, megtanulták és átgondolták a különböző konfliktushelyzeteket és azok megoldását. Ezt követően a családoknak ismét lehetőségük volt közösen készülni a szentmisére, amelyet Marin Matieș atya celebrált. A tanfolyam résztvevőinek Marin atya előadást tartott a „Názáreti Szent Család” témában, kiemelve a család három pillérét az ő példájukon keresztül:

  1. Közös ima és hit,
  2. Szerepek a családban,
  3. Szeretet és szenvedés.

A nap folyamán ismét lehetőség nyílt a hallott témák párban és közösségben való megbeszélésére.
A gyermekeknek külön programjuk volt. Nagyon köszönjük Kászoni M. Emese nővérnek a velük való foglalkozásokat, és hálásak vagyunk a két hölgynek, akik főztek nekünk.
A következő találkozóra október 27-29-én kerül sor magyar nyelven.

Tari M. Böbe nővér

Forrás: gerhardus.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

A temesvári egyházmegye  állandódiakónus-jelöltjei találkoztak

Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ termében március 15-én, szombaton délután 4 órai kezdettel Pál József Csaba megyés püspök a tavaly állandó diakónusi szolgálatra jelentkezett személyekkel találkozott, akik megkezdték felkészülésüket, és túl vannak az első vizsgákon. Jelenleg a jelöltek perjámosi, lovrini, resicabányai, krassóvári, temesszlatinai, aradi, csanádi és temesvári plébániákat képviselik. A megbeszélésen részt vett Veniamin Pălie atya, a resicabányai Havas Boldogasszony egyházközség plébánosa, az állandó diakónus- és akolitusképzés egyházmegyei felelőse, valamint drd. Kozovits Attila perjámosi plébános.

OLVASS TOVÁBB »

A Házasság Hete a temesvári egyházmegyében

Február 9-16. között a temesvári egyházmegye több plébániája ad otthont a Házasság Hete elnevezésű rendezvénysorozatnak, amelynek keretében számos helyszínen különböző programokkal kívánják felhívni a hívek figyelmét a házasság és a család fontosságára, értékeire. Az Egyházmegyei Családpasztorációs Iroda a következő programokat ajánlja. További információk találhatók a https://www.facebook.com/pastoratia.familiilor.timisoara/ oldalon.

OLVASS TOVÁBB »

„Karácsony a reményünk forrása” – Pál József Csaba megyéspüspök karácsonyi üzenete

„Az Ige testté lett” (Jn 1, 14). Isten emberré lett, közénk jött, és közöttünk lakozott. A világ sötétségébe jött… fényt és melegséget hozott… és ennél sokkal többet: az élet teljességét. „Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága” (Jn 1, 4) – olvassuk szent János Evangéliumában. Ezért, Testvéreim, a Vele való kapcsolatot semmivel nem lehet helyettesíteni. Ha nincs meg Vele az élő kapcsolat, akkor az ember elkezd pótlékokat keresni, hogy ezt az űrt betöltse. Ez viszont a legtöbbször zsákutcába visz és a végén csalódást okoz. Vallásosságunkban is vigyáznunk kell, hogy igazi kapcsolatot építsünk a Jóistennel. Csupán külső és mechanikus cselekedetekkel sem Ő, sem a mi lelkünk nem elégszik meg.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2025 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP