Katekumenális felkészítés a házasságra – Beszélgetés Marton Zsolt püspökkel és a Kató házaspárral

A szentségekre való katekumenális felkészítés sokak által ismert, s bár a házasság terén kevésbé elterjedt, sok helyütt létező gyakorlat hazánkban. A Ferenc pápa által is szorgalmazott, közösségbe fogadó formát minél szélesebb körben szeretné meggyökereztetni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága.

Ezért is tartottak képzési napot elsősorban a családreferens munkatársaknak a katekumenátusról mint stílusról, mint lelkipásztori szemléletmódról május közepén Budapesten. A főelőadó Kató házaspárral, valamint Marton Zsolt váci megyéspüspökkel, az MKPK családreferensével beszélgettünk.

– Miben tér el az, amikor az ember a keresztségre vagy a bérmálásra egymaga készül fel, attól, amikor két ember készül a házasság szentségére?

Kató-Bellavics Ágota: A képzés épp azt mutatta meg, hogy milyen nagy erőforrássá képes válni az, amikor a jegyespár együtt élheti meg a hitélményt: ebben segítségükre szolgál  a felkészítés kerete, amikor megbeszélhetik egymással, hogy életüknek miként lehet alapja a hit. Csabával a jegyesfelkészítéseken azt látjuk, hogy mindezt nem is olyan könnyű szavakba önteni, még az olyanok esetében sem, akik a gyermekkorukból hozzák a hitüket. A katekumenális jellegű, házasságra való felkészítésben szilárd, közös alapot jelenthetnek azok a témák, szempontok, jó gyakorlatok, melyek révén a párok meg tudják élni, illetve meg tudják osztani egymással a hitet, együtt tudnak növekedni a hit útján, elsősorban az elmélyültebb hittel rendelkező fél irányítása mellett.

Kató Csaba: A házasságra való felkészülés élményekben, de mondhatnám úgy is, hogy kihívásokban gazdag időszak. S hogyha ez együtt jár a hitbeli növekedéssel is, akkor összeszövődik a párok házasélete és a hitélete, ez pedig olyan erős szövetet képezhet, ami aztán a későbbiekben segíteni fogja őket, hogy valóban élethosszig kitartsanak egymás mellett hűségben a szentségi házasságukban. A kérdés az, vajon mit tudunk tenni mi azért, hogy az az általános európai, de Európán is túlnyúló tapasztalat megváltozzon, miszerint a házasságok közel fele felbomlik. A 2022-es szentszéki dokumentumnak nagy aktualitása épp az, hogy erre keresi a választ: hogyan lehet felkészíteni és segíteni a házasulandókat abban, hogy döntésük tényleg élethosszig tartson, s valóban élni tudjanak később is azzal a szentségi kegyelemmel, amit a házasságkötésükkor kaptak meg.

A katekumenális stílus megjelenése a jegyesoktatásban amiatt jelentős, hogy az élet egy nagyon különleges pillanatához kapcsolódik, amikor az emberek sokkal nyitottabbak a hit felé, és esély van rá, hogy a hit magjait elvessük az életükben.

– Püspök atya meglátása szerint ez a fajta katekumenális felkészítés mennyire működik Magyarországon?

Marton Zsolt: Még nagyon újnak hat, mint ahogy maga a katekumenális szemlélet is. Nyomokban megvan még csodálatosan szép hagyományunk is, de már nem tud olyan megtartó erőként jelen lenni egy katolikus, keresztény ember életében, mint ötven-hatvan-hetven évvel ezelőtt. Akkor egy falu esetében maga az egész település volt a befogadó közösség, természetes volt a hit, a vallásosság a bölcsőtől a koporsóig. Ha nem is volt tökéletes ez a hit, de a közös értékrend magától értetődött.

A katekumenális szemlélet egyrészt azért fontos, mert visszavezetjük Krisztushoz azokat, akiknek ebből a hagyományból fakadóan van hozzá közük, másfelől viszont tudatosan megy szembe azzal ez a szemlélettel, miszerint az Egyház valamiféle vallási szolgáltatást nyújt.

Az Egyház befogad minden jó szándékú embert, aki esetleg épp a házasságkötése kapcsán kerül kapcsolatba a Krisztus-hittel, hogy ott igazi értékre, igazi kincsre leljen, találkozhasson a közösséggel, másokkal, az Egyházzal. Fontos, hogy ne érezzék úgy, valamiféle szertartási fölkészítőben van csupán részük, hanem magában az életben. Ez a találkozás nem azért fontos, hogy létszámban bővüljünk, hanem hogy a párok találkozni tudjanak azzal az élettel, amelyből az igazi boldogság fakad: a krisztusi élettel, a krisztusi közösséggel. Nekem ezért tetszik a katekumenátus mint stílus, mint életszemlélet.

– Ha mindennek gyakorlati oldalát tekintjük: az Egyházat a házaságkötés miatt felkeresőknek több alkalmon is részt kell venniük, vagy ez a helyi viszonyoktól függ?

K-B. Á.: Az, hogy hosszabb-e vagy rövidebb a folyamat, nagyban függ attól, hogy az adott helyen milyen gyakorlat alakult ki. Erre is, arra is van példa. Egy kisebb plébánián például, ahol csupán egy-két pár készül a házasságra, valószínűleg sokkal személyesebb, bensőségesebb úton keresztül vezeti a plébános atya vagy a felkészítő házaspár a házasságra készülőket. Ahol nagyobb közösség van, ott viszont a kísérő házaspárok közössége sokoldalúbban tudja kísérni, segíteni a jegyeseket. A Világiak, Élet és Család Dikasztériumának iránymutatása arra hív föl, hogy életünket közelebb vigyük Krisztushoz, a Vele való kapcsolatra építsük. Arra ad hasznos javaslatokat, hogy a jegyesfelkészítés során melyek legyenek azok az első lépések, amelyek megtételével könnyebben haladhatnak e cél felé. Hosszú időbe telik, míg ez a szemlélet képes lesz átjárni az Egyház mostani gyakorlatát, de nagyon jó, hogy van egy dokumentum, ami irányt tud mutatni. Az Egyház útmutatása a döntő az elérendő cél tekintetében, nem nekünk kell kitalálnunk azt.

M. Zs.: Ahhoz, hogy a katekumenális módszerű házassági fölkészítésbe belefogjunk, általában kell elmélyednünk a katekumenátus témájában. Erre épült a Kató házaspár tanúságtétellel gazdagított előadása. A saját egyházmegyémben már terjesztem ezt a szemléletmódot, de nem tagadom, az a vágyam, hogy az egész magyar egyházunkban meggyökeresedjen ez a stílus.

Ez lesz a jövő Egyházának útja: az újak befogadásával mi magunk is növekedünk.

K. Cs.: A katekumenátust az Egyház úgy kínálja fel Szent II. János Pál pápa működése óta, mint egy olyan eszközt, amely a pasztoráció különböző területeit ösztönözheti. A tanulmányi nap során az állt a fókuszban, hogy miként inspirálódhatunk a katekumenátuson keresztül. A püspök atya által használt kifejezés, a katekumenális stílus jól ragadja meg a lényeget: nem annyira módszer, vagy az, ami számokban kifejezhető belőle, az érdekes, hanem az a szemlélete, az a hozzáállása, hogy az Egyház úgy evangelizáljon, hogy a Krisztus utáni vágy valóban felébredjen az emberek szívében, hogy valóban szomjazzanak az élő vízre. Gyönyörű lehetőség ez a jegyesek számára, akik tényleg szomjaznak a szépre, a jóra, mindezek mögött az Úrra, s így kopogtatnak be az Egyház ajtaján.

Lehet, hogy csak annyit tudnak megfogalmazni mindebből, hogy milyen szép a templom, és ott szeretnék kimondani az igent, de vannak, akik már eleve úgy jönnek hozzánk, hogy ők az igenjüket az Istenben szeretnék kimondani. Megvan bennük, ha esetleg mélyen elásva is, a vágy valami több, valami szebb, valami nagyobb iránt, s hitünk szerint a szomjúságuk azzal az Istennel találkozik, aki képes nekik életet ajándékozni. Az evangelizáció egyik első lépése, hogy felszínre segítjük ezt a szomjúságot és Krisztus elé visszük.

K-B. Á.: A dokumentumból nagyon megragad, hogy nem a jegyesfelkészítés, a jegyeskurzus fogalmát használja, hanem a házasságra való felkészítését. Ez egy sokkal tágabb fogalom, hisz nem csak arra a rövid időszakra vonatkozik, amikor a jegyességet megéljük, hanem már a kisgyermekkorban megjelenhet, és később is, az adott életkornak megfelelően. Ezért ez egy egész más hozzáállást kíván, mert nemcsak az adott helyzetben kell a házasulandók mellett állnunk, hanem az egész életükhöz kell segítséget nyújtanunk.

M. Zs.: A pápa szavai szerint, ha valaki papságra vagy szerzetességre készül, az legalább öt-hat év előkészületet kíván, minthogy egy életre szóló elköteleződés. És a házasság nem az? Akkor vajon miért elégszünk meg azzal, hogy néhány alkalomra szűkítjük a felkészítést? – teszi hozzá. Úgy látom, ez az igazi újdonság ebben a katekumenális stílusban. Nagyon tetszett az előadásotok elején, amikor arról beszéltetek, hogy először is azt kell tisztáznunk, milyen céllal akarjuk a házasulandókat megszólítani. Azt mondtátok: megtérésre hívjátok őket, hogy Krisztushoz kapcsolódva boldog életet élhessenek.

Ennek a fajta készületnek az örökkévalóság, az üdvösség az igazi távlata. A fő, hogy ennek az örömét tudjuk megmutatni.

Meg akarjuk láttatni a házasságra készülő, komoly elköteleződés felé vágyódó férfiaknak és nőknek, hogy miért öröm krisztusi módon, Istennel együtt élni a házasságon belül, illetve ezen felül még egy közösséghez is kapcsolódni. Hogy ennek érdekében mit és hogyan teszünk, azok már részletkérdések, csupán módszertani dolgok.

K. Cs.: A katekumenátus alapja a közösség: itt tud elhangozni úgy a tanítás, hogy az a fejbe éppúgy eljusson, mint a szívbe. Ugyanis csak a fejben elköteleződni nem lehet.

– Hogyan lehet segítő házaspárként jelen lenni másoknak a házasságra való felkészülésében?

K. Cs: A legfontosabb tapasztalat számunkra az a harmincöt év házasság, amelyet együtt megéltünk, hármasban Krisztussal. Ezzel tudjuk a leginkább megajándékozni a házasságra készülő párokat. Mi magunk is küzdöttünk azért, hogy a döntésünk eleven maradjon, és újra és újra megerősödjünk benne. Megtapasztaltuk, hogy mekkora erőforrás Krisztus: amikor apadni látszott bennünk az erő és a szeretet, olyankor kétszeresen is kipótolta azt, ami hiányzott belőlünk. Fontos pont volt az életünkben Nemes Ödön jezsuita atya is, akihez együtt fordultunk, hogy kísérjen minket a közös utunkon. Ő mondta, háta mögött három kontinens tapasztalataival a házasságról, hogy bárhol járt is a világban, mindig azt tapasztalta, hogy a házasok a szívükben érzik, hogy Isten sokkal jobban akarja az ő boldogságukat, mint ők a sajátjukat.

Szerintünk is igaz, hogy Isten többet tesz bele a mi kapcsolatunkba, mint amennyit mi teszünk bele. Ez szolgál kiindulóponttul ahhoz a szolgálatunkhoz, amit házaspárként tudunk felkínálni a jegyespároknak. Ezen alapulhat az evangelizáció, annak az álomnak a megosztása, amit az Egyház őriz a házasságról.

– Azáltal, hogy a házasságra való felkészítésben a papok mellett világiak is részt vehetnek, egy kicsit tehermentesíteni lehet a lelkipásztorokat, és erre nagy szükség is van a mai világban. Hogyan lehet ezt igazán jól csinálni?

M. Zs.: Az atyákat arra biztatom, hogy ne zárkózzanak el ez elől a lehetőség elől. Mi, papok talán hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindent nekünk kell csinálnunk, hisz hivatalból is illik értenünk hozzá, ugyanakkor nem biztos, hogy annak minden részletét átlátjuk. De ez nem is baj: azért adja Isten a diakónusokat és egyéb szolgálattevőket, világi munkatársakat, férfiakat és nőket, hogy az egyetemes papság révén közösen vállaljuk a feladatot. Nem lehetetlen olyan tanult házaspárokat találni a plébánián, akiket bevonhatunk jegyesekkel való foglalkozásba.

Nekem is több segítő házaspárom volt már. Mellettük megtapasztalhatja a lelkipásztor, micsoda öröm, mekkora felszabadulás az, hogy nem neki kell mindenre választ adnia. A másik fontos dolog ezzel kapcsolatban a tanúságtétel: az Egyház nem magánvállalkozók együttese, hanem közösség. A Váci Egyházmegyének ezért vált szlogenjévé az „Együtt építjük!”, vagyis hogy együtt építjük az Egyházat Istennel: a pap, a diakónus és a világi munkatársak. Azt a hasonlatot szeretem használni erre, hogy a pásztor sem úgy vezeti a nyájat, hogy egymaga rohangál a bárányok között, hanem hogy számíthat „bojtáraira” is.

– Ez a fajta katekumenális felkészítés nem ér véget a házasságkötéssel, hanem az is a célja, hogy a kezdő lépéseknél is a házaspárral legyen. Ezt miként lehet megvalósítani?

K-B. Á.: A katekumenátusban fontos szempont, hogy a szentségek felvétele után legyen egy továbbkísérési időszak. A dokumentum is megfogalmazza, hogy a házasságkötés utáni két-három évben mindenképp üdvözlendő lenne.

Vannak olyan felkészítő csoportok, ahol a párokkal időnként újból és újból találkoznak a meghirdetett alkalmakon. Máshol házascsoportok jönnek létre, olyan kisközösségek, amelyekben megőrződik az, amit a felkészítés során kaptak. Mi magunk is keressük az ifjú házasok továbbkísérésének hathatós formáit és eszközeit.

K. Cs.: Párkapcsolati tanácsadóként az a tapasztalatunk, hogy a házasság első évei komoly kihívást tudnak jelenteni a párok számára. Ilyenkor egyre több pár részéről merül fel a külső segítség és támogatás igénye. Jó esetben kialakulhat egy természetes kapcsolat köztük, annak a pozitív és gazdagító élménynek a hatására, amelyet a házassági felkészítés során közösen éltek meg. Ez nyitottá teheti őket arra, hogy elfogadják azt a segítséget, amit a plébániaközösség kínál számukra a továbbkísérésben. Akár gyermekük megszületéséig, vagy még később, az óvodás-iskolás korig. Az Egyházban egy olyan igazi társat találhatnak, aki velük marad életük későbbi szakaszaiban is.

Fotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. június 9-i számában jelent meg.

Forrás: Magyar Kurir

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Lezárult Inez és Henry Casolani máltai házaspár boldoggá avatásának egyházmegyei szakasza

Inez és Henry 48 évig voltak házasok, példamutató életet éltek. Ők az első máltai házaspár, akiknek kanonizációját kezdeményezték. A boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakaszát lezáró szertartást a Charles Scicluna máltai érsek által celebrált hálaadó szentmise keretében tartották július 3-án a vallettai Szent Ágoston-templomban – ugyanott, ahol a Casolani házaspár 80 évvel ezelőtt egybekelt.

OLVASS TOVÁBB »

„Szerettünk volna gyereket, de nem minden áron” – Őszintén a meddőségről

Egy szlovákiai házaspár tíz évig hiába várt gyermekáldásra. Amikor végül elfogadták a tényt, mégis megfogant egy élet. A tíz év meddőség keserű tapasztalatát azonban nem feledték, és ma gyermektelen pároknak szerveznek házasságerősítő hétvégéket. A Nové Mesto munkatársa készített interjút a feleséggel, Katarína Svitanovával, amit az Új Város Online szemlézett.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2024 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP