Jegyespárok és fiatal házasok találkozója

A temesvári egyházmegyében 2019-ben tanfolyamot indítottak házasságra készülő pároknak. A kurzust a Felnőtt- és Családpasztorációs Iroda szervezte a temesvár-józsefvárosi plébánián – tudósított a temesvári egyházmegye honlapja a szervezők és a résztvevők által közösen megtett első lépésekről a házasság szentségére való felkészülés irányába, és egyúttal a fiatal jegyespárok felkészítéséről arra az útra, amelyet együtt fognak bejárni, jóban és rosszban egyaránt. Június 4-én délután 6 órától az Egyházmegyei Ifjúsági Központ termében találkozót tartottak a jegyespárok és az ifjú házasok számára, akik részt vettek az idei jegyesoktatáson. A találkozón részt vett Pál József Csaba megyés püspök.
A résztvevőket a Dotterer-Kiszely házaspár, Anikó és Szilárd üdvözölte, akik koordinátorként és felelősként vesznek részt a családpasztorációnak ezen a területén, és intenzív erőfeszítéseket tesznek a fiatal házaspárok kísérése érdekében. Munkájukat más családok, több éve házasságot kötött párok segítik, akik meg tudják osztani tapasztalataikat.
A találkozó légköre családias, nyitott és fiatalos volt. A program elején a résztvevők bemutatkoztak, és néhány szóban kifejtették, hogy mit jelent számukra a jegyesoktatás. A párok többsége a temesvár-józsefvárosi és a temesvár-gyárvárosi plébániákról érkezett. Ezt követően a jelenlévők kérdéseket tehettek fel Pál József Csaba püspöknek a különböző problémákról, amelyek egy házasságban felmerülhetnek: hogyan bocsássunk meg, hogyan viselkedjünk azzal a személlyel, akivel nem találjuk a közös hangot, hogyan tapasztaljuk meg Isten szeretetét a megpróbáltatások idején stb.
A Kedves Emőke – Keresztes Péter házaspár bemutatta a Tandem elnevezésű új projektet, amely – ahogy ők fogalmaztak – „egy beavató folyamat, amely olyan fiatal házaspárokból álló csoportokat tömörít, akik szívesen osztják meg és gondolkodnak együtt mindennapi életük különböző aspektusairól, a hitélet ápolása céljával.” Az előadásban elhangzott: a Tandem csoport 2 éven keresztül rendszeresen találkozik, minden csoport a saját időbeosztása szerint (általában havonta egyszer), felváltva az egyes családoknál. A találkozó előtt minden házaspár meghívást kap arra, hogy egyénileg, majd házastársként elmélkedjenek a hónap témájáról, amiről a találkozón tovább beszélgetnek. Ez a program házastársaknak szól, a találkozókat a gyermekek távollétében tartják. Megbeszélésre konkrét témákat javasolnak, mint például pénz, szabadidő, család, szolidaritás, önkéntesség, a vallás helye, nehézségek, szeretet.
A találkozó végén a jelenlévőket arra kérték, hogy néhány szóban fogalmazzák meg, mit jelent számukra a házasság. Ezt követően a párok agapén vettek részt.

A temesvári egyházmegye sajtóirodája

Forrás: gerhardus.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Pál József Csaba temesvári megyés püspök üzenete Urunk feltámadásának ünnepén – Húsvét, 2025

Mi a mi reményünk? Sokan összetévesztik a reményt a vágyakkal… hogy remélem, hogy ez és ez meglesz, sikerülni fog… Ezek vágyak. A mi reményünk pontosan az Ő feltámadásán alapszik: Jézus él, Jézus szeret, és az a reményünk, hogy a jövőben is, mindig velünk lesz és szeretni fog minket. Ez reményünknek oka és alapja egyaránt. És még az a reményünk, hogy az Ő szeretete olyan erős, hogy még minket, gyenge tanítványait is meg fog tudni tartani a hűségben, át tudja alakítani a szívünket, hogy szeretetére szeretettel válaszoljunk.

OLVASS TOVÁBB »

Csoportvezető-képzés családoknak Aradon

Március 28-29. között a Családakadémia újabb találkozójára került sor az arad-gáji pasztorációs központban. A rendezvény meghívottja a Magyarországról érkezett Bartos házaspár volt, akik két előadást tartottak. Első előadásukban a házasságon belül felmerülő konfliktusok lehetséges okairól és a konfliktuskezelésről beszéltek, a másodikban pedig arról, hogy hogyan munkálkodhatunk akár apró dolgokkal is a házasságon belüli életszentség elérésén.

OLVASS TOVÁBB »

„Minden ember számít” – Menet az életért Temesváron

„Március 29-én, szombaton ismét lehetőségünk nyílik arra, hogy kifejezzük szolidaritásunkat a meg nem született gyermekek és az elkövetkező generáció iránt – ez a téma egyre inkább háttérbe szorul posztmodern és dekadens kultúránkban, amely buzgón az én és a közvetlen kényelem értékeire összpontosít, és rövidlátó az egész társadalom jólétével szemben” – olvasható a Darul Vieții (Élet Ajándéka) Egyesület honlapján közzé tett felhívásban.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2025 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP