„Meghívtál, hogy vízre lépjek…” – Árnika története

Ott kezdeném, hogy 3 fiunk van, és szerettünk volna egy kislányt. Mivel a harmadik császármetszés után azt javasolták, hogy ne legyen több gyermekünk, félve szántam rá magam. Próbáltam megfejteni az Isten tervét, hogy ez a folyton felszínre törő vágy a férjem, az én és a legkisebb fiúnk részéről vajon csak a mi önzésünk, vagy a Jóisten akarata? A barátnőm biztatott, hogy kérjek egy jelet az Úrtól ezzel kapcsolatosan, de én azt kérdeztem tőle, „mit kérjek, hogy egy rózsaszín babacipő elém hulljon az utcán? Nem kérek én jelet…” és másnap a járda közepén egy kis fehér bárány szundikendőt találtam, rózsaszín ruhában.

Fotó: Image by master1305 on Freepik

Egy bibliai idézettel szeretném kezdeni a történetünket. „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” Ez az ige végig kísért, ebből merítettem és merítek azóta is erőt. Egyházmegyénk vértanúja: Boldog Brenner János jelmondata is ez volt, hozzá is imádkoztunk a Kisbabánkért.

Ott kezdeném, hogy 3 fiunk van, és szerettünk volna egy kislányt. Mivel a harmadik császármetszés után azt javasolták, hogy ne legyen több gyermekünk, félve szántam rá magam. Próbáltam megfejteni az Isten tervét, hogy ez a folyton felszínre törő vágy a férjem, az én és a legkisebb fiúnk részéről vajon csak a mi önzésünk, vagy a Jóisten akarata? A barátnőm biztatott, hogy kérjek egy jelet az Úrtól ezzel kapcsolatosan, de én azt kérdeztem tőle, „mit kérjek, hogy egy rózsaszín babacipő elém hulljon az utcán? Nem kérek én jelet…” és másnap a járda közepén egy kis fehér bárány szundikendőt találtam, rózsaszín ruhában. Nagyot dobbant a szívem és egyszerre megértettem a jelet, de még mindig el kellett telnie 3 évnek, hogy elég bátor legyek… Imádkoztunk, hogy legyen meg az Úr akarata, és éppen azon a napon, amikor a barátnőm Rómában egy olyan templomban imádkozott értünk, ahol gyermekáldást szoktak kérni, megfogant a Kisbabánk. Nagyon örültünk. Voltak, akik aggódtak és nem is örültek velünk, nem értettek meg minket, de a bátorság megmaradt… és végig erőt adott a Jóistentől kapott jel.

Egészen a kötelező 20. heti kórházi ultrahangig minden rendben volt. Oda egyedül érkeztem, mert a férjem nem ért rá, és azzal kezdtem, hogy ha látja a Baba nemét az orvos, mondja meg, mert kíváncsi voltam az Isteni ígéret bizonyosságára, hogy kislányunk lesz. Az alapos ultrahangvizsgálat közben az orvos nekem nem mondott semmit, csak az asszisztensnek diktálta a javarészt latin kifejezéseket, és sorolta a Baba méreteit. Annyit megértettem, hogy nyúlszája van, de nem ijedtem meg, mert tudom, hogy az a mai világban már szépen műthető. Közölte, hogy ép szívkamrák, jó szívműködés, jó életfunkciók, majd amikor odaálltam mellé a leletért, jött a hidegzuhany… „Nagyon rossz ez a kép, amit láttam, a nyúlszáj az egy dolog, műthető, de legalább egy hónapos lemaradást mutat az agyfejlődés, súlyos értelmi fogyatékosság várható, élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség, ún. holoprosencefalia…, úgyhogy fel kell menni az osztályra és megszakítjuk a terhességet.”, mindezt szenvtelen arccal, a legnagyobb természetességgel közölte… Na, ekkor hívott meg engem az Úr, hogy vízre lépjek…

Tudtam a választ ott abban a pillanatban: „Azért csak van más választásom?” – feleltem neki. „Asszonyom, látom a kiskönyvében, hogy három egészséges gyermeke van, 43 éves, be tud vállalni negyediknek egy súlyos értelmi fogyatékost?” – kérdezte. Én azt feleltem, hogy „olyan választ fogok adni, amit a doktorúr valószínűleg nem ért, de én hívő emberként elfogadom, amit a Jóisten ad…”, erre fintorgott egyet, és ideges lett, azt mondta, hogy akkor is fel kell mennem a genetikai tanácsadóba, ahol majd megmondják: ilyen paraméterekkel mi várható. Amikor ismét megkérdeztem tőle, hogy és a Baba nemét megtudhatnám-e, azt felelte flegmán, hogy az most másodlagos kérdés, és nem árulta el. A genetikában a doktornő elmondta, hogy szerinte mi várható: nagy valószínűséggel méhen belül meg fog halni a Baba, de ha nem, akkor születés után, mert nem lesz életképes. Aztán a magzatvíz vételre próbált rábeszélni, hogy pontosabban lássuk milyen betegséggel állunk szemben, de én azt is megtagadtam, mert tudtam, hogy kockázatos vizsgálat. A doktornő biztatott, hogy csak 1 % esélye van, hogy meghal közben a Baba, de mondtam, hogy az bőven elég, ha én okozom a halálát… és ez a Kisbaba addig fog élni, amíg a Jóisten akarja.

Nem voltam egyedül, a Jóisten fogta a kezem, erővel töltött el, és nem kellett gondolkodnom mit válaszoljak, bátorrá tett. Nem volt könnyű, az a része, hogy folyton azt figyeltem mozog-e a Kisbaba, hiszen, ha meghal méhen belül és nem veszem észre egyszerre, az én életem is veszélybe kerülhet. Aztán ahogy ment előre a várandósság, és szépen nőtt a Baba, sokat mocorgott, már nem féltem ettől. Kértem az Istent, hogy csak egyszer hadd tartsam Őt a karomban… ennél sokkal többet kaptunk, 55 napot együtt, és a közösség erejét, az emberek szeretetét, ismeretlen emberek jóságát, a férjem is végig támogatott, a házasságunkba is kaptunk szép, megerősítő pillanatokat, a gyerekekkel együtt bíztunk a csodában és egyre jobban szerettük Őt. A legfontosabb, hogy nagyon megerősödött a Jóisten és a köztünk lévő szövetség és kitartottunk a szeretetben.

Telefonon konzultáltam a saját orvosommal, aki megerősített, hogy kérjünk egy újabb, ezennel maszek ultrahang vizsgálatot. Az az orvos már humánusabb volt, ugyanazt a diagnózist állapította meg, és elcsodálkozott azon, az elmondása szerint nagyon ritka kórképen, amit látott. Annyiban árnyaltabban fogalmazott, hogy élettel kérdésesen összeegyeztethetőnek titulálta a bajt, búcsúzóul pedig sok erőt kívánt.

Egy nagy imahadjárat kezdődött, amely átívelt Magyarországon, Horvátországon, Szerbián, Olaszországon, Erdélyen, Amerikán. Nagyon jól viseltem a várandósságot, szeptember elejéig dolgoztam, persze nem volt könnyű, volt bennünk aggodalom, de mindig volt, ami vitt tovább: egy baráti ölelés, egy papi áldás, egy biztató e-mail, a munkatársak kedvessége, figyelmessége, egy szép ajándék, vagy egy imaközösségben végzett közbenjáró ima az Oltáriszentség előtt, a napi szentmisék, Szentségimádások, egy lelkigyakorlat, a gyerekek várakozása. Nagyon megerősödött az imaéletem, és másoknak is, mert elmesélték, valamint a Rózsafűzér ima lételememmé vált, és a Szűzanyával való sorsközösség érzését is átélhettem az IGEN kimondásával, a Jóistenre való teljes ráhagyatkozással, és a végén a Piéta jelenettel…

Bíztunk a gyógyulás csodájában, aztán 2023. október 23-án, ezen a számomra oly’ kedves nemzeti ünnepen, egy nappal a házassági évfordulónk előtt megszületett a kis virágszálunk ÁRNIKA, aki egy édes kis szeretetgombóc volt különleges arcocskával, és agyi hiányossággal ugyan, de gyönyörű hajjal, és édes mosollyal, szép Kislány volt. A konkrét gyógyulást ugyan nem kaptuk meg, de az Ő élete így is egy kis csoda volt, és az is, hogy velem nem történt baj, pedig elég komplikált műtétem volt a negyedik császár lévén, mégis nagyon hamar felépültem. A 34. betöltött héten beindult a szülés, így koraszülöttként jött a világra, éppen azon a napon, amikor a szüleim Medjugorjéból tartottak hazafelé, egy értünk végzett zarándoklatról, így egy egész busznyi ember kísért imáival bennünket a születéskor. A Jóisten még arról is gondoskodott, hogy éppen egy kedves, ismerős asszisztens volt ügyeletben, amikor bementünk a kórházba. Ő vette fel az adataimat egy bátorító ölelés kíséretében, az előkészítőben pedig együtt imádkoztunk azzal a csecsemő ápolóval, akit az imacsoportunkból ismertem és pont ő is ezen a napon dolgozott. Ő dajkálta Árnikát első nap és végig kitüntetett figyelemmel, amíg az osztályukon volt. Utólag őt kértük meg, hogy legyen a keresztanyukája. Mielőtt a császármetszést kezdték, behívtuk a plébánosunkat, hogy keresztelje meg Árnikát, hiszen nem tudtuk, hogy meddig lehet köztünk. A keresztelőn sajnos így nem vehettem részt, mert még a műtőben voltam. A férjem tartotta a Babát, János atya keresztelte, az ellátó személyzet, a gyerekorvos, gyermekápoló, szülésznő, hallgatók egy szívvel vettek részt és együtt imádkoztak – mesélték utólag, nem sűrűn van ilyen… Árnika eleinte jól volt, és többször elhangzott, hogy sokkal jobb az állapota, mint amire számítottak… Nagyon sok örömet és kegyelmet adott a kis élete, sokat mosolygott álmában és megnyugodott a karomban, ha nyűgös volt, nem szerette, ha visszatettem az ágyba. Nagyon könnyű volt Őt szeretni. A testvérkéi is dédelgették, ha az orvosok megengedték, hogy bejöjjenek hozzá, mert sajnos a kórházból nem vihettük haza. Megtettük efelé a lépéseket, ezért vállaltunk egy gasztrotubus beültetést, de aztán a műtéti heg begyulladt, kitágult, melynek következtében nem lehetett őt megfelelően táplálni és a légzés is egyre nehezebben ment. Majd a legyöngült kis immunrendszere egy agresszív bakteriális fertőzéssel már nem tudott megbirkózni.

Aggodalom, reménykedés, csüggedés, könnyek, bizakodás váltakoztak az együtt töltött idő alatt, de mégis újra végig csinálnám. Egyik ismerősöm mondta nemrégiben, hogy milyen nehéz döntés lehetett vállalni Őt… én elgondolkodtam ezen, hogy hiszen nekem nem kellett döntenem, csak mennem végig az úton, amit az Isten kijelölt. Tudtam, hogy mi a helyes, mert az élet szent! Senkinek nincs joga elvenni, csak az Úristennek. És „egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.” Kinek mennyi adatik az Ő bölcsessége szerint.

A halála napjának délelőttjén Árnika szaturációja lement 0-ra, és a szívdobogást jelző kis szívecske is eltűnt a monitorról, percek teltek el… Az orvos már csak ágyékban tapintott gyenge pulzust, ekkor érkezett a férjem a kórházba, megfogta a kicsi kezét és olyan volt, mintha a Jóisten defibrillálta volna, visszajött a szívhang és 100-ra felment a szaturáció. Azt mondta a személyzet, hogy ilyen itt még nem volt. Egyértelműen megköszönte Apának is a kis életét, mert neki ugyanúgy köszönhette… és csodás módon még délutánig velünk maradt… Igazi kis forradalmár volt, kitartóan küzdött. Árnika 55 nap alatt eljutott a mennyországba, és most van egy közbenjárónk a mennyben, egy saját házi Szentünk. Minden este imádkozunk hozzá és a gyerekekkel együtt énekeljük átköltött kis imánkat, hogy „Árnika, Árnika, szép virágszál, Árnika szikrázó nap, mosolyogj mireánk ártatlan lány, imádkozz érettünk Babánk…”. Éppen Boldog Brenner János halálévfordulójáig tartott a kis élete, akinek a közbenjárását kértem, most már együtt ünnepelnek a mennyben. Gyönyörű volt a gyászmise és a temetési szertartás a ferences templomunkban, ahová járunk. Nagyon sokan eljöttek, egy igazi ünnep volt, és éppen aprószentek napjára esett. Utólag kaptunk olyan visszajelzést, hogy mások – a múltban elszenvedett magzatvesztésük fájdalmára – kaptak enyhülést a szertartás közben. Mi pedig azt a humoros gondolatot kaptuk még ajándékba, hogy lehet, hogy élettel összeegyeztethetetlen rendellenessége volt a kislányunknak, de az örök élettel igencsak összeegyeztethető. Csak sajnos mi emberek, sokszor csupán eddig a földi világig látunk…

Árnika hiánya fáj, de „az Istent szeretőknek minden a javukra válik”.

(Kabay-Melega Anikó – 4 gyermekes édesanya)

Forrás: abortuszhelyettelet.hu

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Lezárult Inez és Henry Casolani máltai házaspár boldoggá avatásának egyházmegyei szakasza

Inez és Henry 48 évig voltak házasok, példamutató életet éltek. Ők az első máltai házaspár, akiknek kanonizációját kezdeményezték. A boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakaszát lezáró szertartást a Charles Scicluna máltai érsek által celebrált hálaadó szentmise keretében tartották július 3-án a vallettai Szent Ágoston-templomban – ugyanott, ahol a Casolani házaspár 80 évvel ezelőtt egybekelt.

OLVASS TOVÁBB »

„Szerettünk volna gyereket, de nem minden áron” – Őszintén a meddőségről

Egy szlovákiai házaspár tíz évig hiába várt gyermekáldásra. Amikor végül elfogadták a tényt, mégis megfogant egy élet. A tíz év meddőség keserű tapasztalatát azonban nem feledték, és ma gyermektelen pároknak szerveznek házasságerősítő hétvégéket. A Nové Mesto munkatársa készített interjút a feleséggel, Katarína Svitanovával, amit az Új Város Online szemlézett.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2024 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP