Az EU püspökei: Az abortusz soha nem lehet alapvető jog

Az abortusz jogának az EU Alapjogi Chartájába való felvételéről szóló április 11-i brüsszeli szavazás előtt az Európai Unió püspökei (COMECE) ismételten kijelentették, hogy határozottan ellenzik a javaslatot, és helytelenítik a kényszerítő ideológiákat.

Egy emberi lény minden helyzetben és a fejlődésének minden szakaszában mindig szent és sérthetetlen – erősítették meg az európai püspökök nyilatkozatukban. Rámutatnak továbbá, hogy amint ez a meggyőződés eltűnik, az emberi jogok védelmének szilárd és tartós alapjai is megszűnnek. Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) nyilatkozatot tett közzé a csütörtöki brüsszeli plenáris ülés szavazása előtt, amelyen arról szavaztak, hogy az abortuszhoz való jogot felvegyék-e az EU Alapjogi Chartájába. A püspökök nyilatkozata a Dignitas infinita, a Hittani Dikasztérium dokumentumának közzététele után jelent meg, amely az abortuszt „súlyos és sajnálatra méltó” gyakorlatként írja le az emberi méltóság megsértésének listáján.

Ellentétes a nők és jogaik tényleges előmozdításával

A COMECE nyilatkozatának címe Igen a nők és az élethez való jog előmozdítására, nem az abortuszra és egy ideológia erőltetésére. A püspökök a dokumentumban kifejezték elkötelezettségüket amellett, hogy egy olyan Európáért dolgoznak, ahol a nők szabadon élhetik meg anyaságukat, ajándékként maguk és a társadalom számára, és ahol „anyának lenni semmiképpen sem jelent korlátozást a személyes, a társadalmi és a szakmai életben”. Figyelmeztettek, hogy az abortusz előmozdítása és könnyebbé tétele ellentétes irányban halad a nők és jogaik valódi előmozdításával, és a püspökök megismételték, hogy az abortusz „soha nem lehet alapvető jog”.

Alapvető minden emberi joghoz

A COMECE főpásztorai kijelentették, hogy az élethez való jog „minden más emberi jog alapvető pillére, kiváltképpen a legsebezhetőbbek, a legsérülékenyebbek és a védtelenek élethez való joga esetén”, mint például a „meg nem született gyermek az anya méhében, a migráns, az idősek, a fogyatékkal élők és a betegek”. Emlékeztetve az egyház ezzel kapcsolatos egyértelmű álláspontjára, a püspökök nyomatékosították, hogy „még a mai korunkban is teljes erővel és világosan ki kell jelenteni, hogy a meg nem született élet védelme szorosan összefügg minden más emberi jog védelmével”. Ha valaki képtelenné válik a meg nem született életet felbecsülhetetlen értéknek tartani, akkor az emberi jogok védelmének alapjai mindig „a hatalom múló szeszélyeinek lesznek kitéve” – idézték az európai püspökök a Dignitas infinita vatikáni dokumentumot. Javasolták, hogy az Európai Unió „tartsa tiszteletben a tagállamok eltérő kultúráit és hagyományait, valamint nemzeti hatásköreiket”, és „nem kényszeríthet másokra sem határain belül, sem azon kívül ideológiai álláspontokat az emberi személyről, a szexualitásról, a nemről, a házasságról és a családról”.

A charta nem tartalmazhat olyan jogokat, amelyeket nem ismer el mindenki

„Az EU Alapjogi Chartája nem tartalmazhat olyan jogokat, amelyeket nem ismer el mindenki és amelyek megosztóak” – hangsúlyozták a főpásztorok. Rámutattak, hogy az európai vagy a nemzetközi jogban nincs elismert jog az abortuszhoz, és „ennek a témának a kezelése a tagállamok alkotmányaiban és jogszabályaiban jelentős eltéréseket mutatnak”. A nyilatkozat azzal zárult, hogy az EU püspökei megjegyezték: a Chartának – a preambulumban leírtakkal összhangban – „tiszteletben kell tartania az európai népek kultúráinak és hagyományainak sokféleségét”, valamint „az alkotmányos hagyományokat és a tagállamok közös nemzetközi kötelezettségeit”.

Franciaország döntését követik

Az abortusznak az EU chartájába való felvételéről szóló szavazás lezárt fejezetnek tűnt, egészen addig, amíg a közelmúltban újra életre nem keltették. Miután március 4-én bekerült a francia alkotmányba az abortuszhoz való jog, európai szinten újraindult a vita arról, hogy bevezessék az abortuszt az EU alapvető jogai közé. Annak ellenére, hogy a határozatot már 2022. július 7-én benyújtották, amely egyes tagországok ellenkezését váltotta ki, most az európai parlamenti képviselők úgy döntöttek, hogy újraindítják a javaslatot, amelyről csütörtökön újra szavaztak.

Az Európai Parlament április 11-ei szavazásán 336 szavazattal 163 ellenében fogadta el azt a nem kötelező erejű állásfoglalást, amelyet a centrista és baloldali frakciók támogattak. A biztonságos és legális abortuszhoz való jognak azonban szinte semmi esélye sincs arra, hogy bekerüljön a jogilag kötelező erejű charta szövegébe, mivel ehhez az Unió 27 tagállamának egyhangú hozzájárulására lenne szükség.

Deborah Castellano Lubov / Somogyi Viktória – Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Közös zarándoklat Máriaradnára az Idősek és Nagyszülők világnapján

Szentatyánk, Ferenc pápa az Amoris laetitia Családév keretében bevezette a „gyökereket őrző” nagyszülők és idősek világnapját, amelyet Szent Anna és Szent Joachim liturgikus emléknapjához (július 26.) közel eső dátumon, a hónap negyedik vasárnapján tartanak. A világnap alkalmából az előző évekhez hasonlóan idén július 26-án az Egyházmegyei Családpasztorációs Iroda zarándoklatot szervezett az idős hívek számára a máriaradnai kegytemplomhoz.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2024 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP