Megáldották a jubiláns házaspárokat Nagyváradon

Állandó megújulásban mottóval az elmúlt napokban a nagyváradi római katolikus egyházmegyében is megünnepelték a házasság hetét. A ma délben a székesegyházban bemutatott zárómisén Böcskei László megyés püspök felidézte, hogy több olyan eseményt is szerveztek, melyen a házaspárok, a családtagok, a hívek összegyűltek és találkoztak azért, hogy imáikkal Isten gondoskodásába, oltalmába ajánlják a közösségeiket.

„Ma is ezt tesszük, megáldjuk a tavaly valamilyen kerek évfordulójukat ünneplő házaspárokat. Gondolunk ugyanakkor azokra a jegyespárokra is, akik idén kötnek házasságot, illetve azokra is, akik már egyedül hallgatják ezt az üzenetet, mert elveszítették azt, akinek annak idején hűséget esküdtek”, hangsúlyozta a főpásztor, aki azt kívánta a pároknak, hogy továbbra is úgymond közös szemüvegen keresztül nézzék a világot.
Homilíájában Pék Sándor esperes-plébános úgy fogalmazott: a házasság a Szentháromság ikonja, hit a boldogságban, a múlttal való szembenézés a megbocsátás jegyében és tervezése a jövőnek. Az ünneplők okleveleket is kaptak, melynek dizájnja ezúttal is Vakon Zsolt irodaigazgató kreatívitásának volt az eredménye.

Kép és szöveg: Ciucur-Losonczi Antonius

Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

A veszteségekről tartottak előadást

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében zajló A nő, aki… rendezvénysorozat keretében november 10-én, pénteken este az Ad Lucem Zarándokházban a Debrecenből érkezett Szentesiné Miklós Andrea klinikai szakpszichológus segített áttekinteni a jelenlevőknek veszteségeik feldolgozásának menetét.

OLVASS TOVÁBB »

Egyházmegyei családtalálkozót tartottak Nagyváradon

„Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.” (Lk 15, 20) mottóval szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az egyházmegyei családtalálkozót október 6–7-én Nagyváradon. A programokat a családpasztorációért felelős Tóth Attila Levente margittai plébános és lelkes csapata állította össze.

OLVASS TOVÁBB »

Jézus érintésének a szépsége. Első alkalommal szenteltek állandó diakónusokat a nagyváradi székesegyházban

Böcskei László váradi megyés püspök úgy fogalmazott: mindig, amikor elindultok szolgálatra, amikor bátorításra van szükségetek, érintsen meg benneteket Jézus. Hordozzátok magatokkal az Úrnak a szavát, merítsetek belőle mindig erőt. Szilágyi László, Majoros Tibor és Gózner Artúr diakónussá szentelésére került sor a nagyváradi székesegyházban június 17-én, szombaton délelőtt 11 órakor.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2025 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP