A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség részéről Serbán Mária köszöntötte az érdeklődőket. Prezentációjában Szentesiné Miklós Andrea klinikai szakpszichológus egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a veszteségeink feldolgozása az élet szerves részét képezi, de a legnehezebb feladatot jelenti számunkra. Veszteségnek nevezzük bármilyen érzelmileg fontos tárgy vagy személy, esetleg élethelyzet vagy elképzelés visszavonhatatlan elvesztését, ezért veszteségként élhetjük meg például a válást, a költözést, a szülői házból való elkerülést, a külföldi munkavállalást, a nyugdíjazást, fiatalságunk elmúlását vagy a terveink, vágyaink meghiúsulását is. Kétségkívül azonban, hogy a szeretteink elvesztése az emberi élet talán legnehezebb tapasztalata, mert megrengeti elszenvedője testi és lelki egyensúlyát, jó esetben azonban támogató és óvó környezet vesz bennünket körül.

Az előadó ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gyászt mindig egyénileg éljük át, és mindig engedélyezett, hogy kifejezzük, bármit is érzünk, csak néha leszoktatnak róla. A veszteség összetett, de mindig ott van a remény, hogy egyszer majd talán jobb lesz, „véget ér a tél és kitavaszodik a mi életünkben is”. Jó hír, hogy az egyik legfőbb emberi tulajdonság az alkalmazkodó képesség, fogalmazott a meghívott.

Arról is beszélt Szentesiné Miklós Andrea, hogy a gyászolás az élet természetes – bár igen megterhelő – része. A veszteséggel szembe kell nézni, a veszteség realitását kell elfogadni ahhoz, hogy a gyászmunkát elvégezhessük. Akik végigélték, azok pedig megerősödtek, megváltozott a halálhoz és élethez való viszonyuk. Megjegyezte: a nőknek mintha jobban meg lenne engedve, mint a férfiaknak, hogy gyengébbek legyenek, és különbség van aközött is, ahogyan a gyermekek és ahogy a felnőttek gyászolnak. Magyarországon pedig újabban egyre furcsább dolgok történnek. Sokasodik az urnás temetéseknek a száma, és ráadásul a gyászolók egyharmada hazaviszi az urnát, ami miatt tulajdonképpen elmarad a végső nyugalomba helyezés, magyarázta a klinikai szakpszichológus.

Forrás és fotó: Ciucur-Losonczi Antonius

Forrás: romkat.ro