Haragudni természetes, felháborít az igazságtalanság, rosszul esik egy nagyra értékelt családtag, barát árulása, érthetetlen viselkedése, az általunk elvárt ideállal szembeni alulmaradása. Mit kezdünk a haragunkkal? Ez különbözteti meg az embereket. Az igazságtalanság ellen tenni, szólni kell, nem tehetetlenül mérgelődni. A szeretteteinkkel pedig jobb ki- vagy megbékülni. De hogyan?
Haragtól megbocsátásig. Hogyan járható be az út? Erre a kérdésre keresték október 25-én délután 5 órától a kolozsvári Alzheimer café keretében a választ Petrov Ljubomir klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichodráma kiképző segítségével.
Játékos módon nézett szembe mindenki a rá jellemző harag, megharagvás eseteivel, majd beszélgetés, kérdés-felelet után egy következő, hasonlóan játékosan induló körben a megbocsátás lehetőségeit járták körbe együtt a jelen levők.
A fontos téma apropóját a beteg hozzátartozót gondozók lelkiismeretfurdalással terhelt haragérzése adta: a helyzet, a leterheltség, fáradtság sokszor előhozza a haragot a gondozóban, mert nem érti, nem győzi a rá tornyosuló nehézségeket. De ugyanakkor magára is haragszik: hogy lehetek ilyen rossz ember, hogy a beteg családtagom idegesít?!
A szakértő először is megnyugtatott: az érzés természetes, a halmozott stressz kiváltja. Kezeléséhez szükséges beszélni róla, olykor elég egy barátnak elmondani a kavargó érzések halmazát, máskor szakértőre is szükség van. Önmarcangolás, önvád helyett ki lehet próbálni a szerepcserét: vajon a másik mit gondolhat, miért viselkedik úgy, mi motiválhatja… És jó módszer a kapcsolat alapját képező eredeti szeretet felidézése, a helyzet nehézsége miatt érzett fájdalom tudatosítása, kimondása.
Hogy lehet-e úgy megbocsátani, hogy nem felejtünk? A megbocsátás értelmi-akarati tett, az érzelmi oldódás sokáig kavaroghat, és egy átverést, vitás helyzetet olyan értelemben jó észben tartani, hogy hasonló helyzetet a magunk részéről elkerülhessünk úgy, hogy a személyt ne zárjuk ki örökre az életünkből, hogy a kapcsolat meg tudjon maradni.
Fotó: Bodó Márta
Forrás: romkat.ro
Európai tanácsot és Kárpát-medencei lelkinapot tartott a Romániai Magyar Házas Hétvége Csíksomlyón és Csíkszeredában október 9-12 között. Képriportot láthatnak az eseményről és a szervező csapat beszámolóját adjuk közre.
A jó és eredményes gyermeknevelés legfontosabb feltétele a szülők bensőséges kapcsolata, melyben Isten jelenléte nélkülözhetetlen. Ha a gyerekek nap mint nap azt látják, hogy a szüleik bevonják Istent a családi életbe és szeretik egymást, akkor lelkileg kiegyensúlyozott gyerekekké és felnőttekké válnak. Ha tehát a szülők eredményesen akarják nevelni gyermeküket, egységben kell lenniük elsősorban Istennel és egymással. Ez esetben nevelik hitben a gyerekeiket, ami biztosíték arra, hogy a gyerek testi, lelki egészségben fejlődjön. De mi történik, ha ez nem sikerül? Ha nem neveltük hitben a gyerekeinket? Ha tévedtünk mint szülők? Helyrehozhatóak később a tévedéseink?
Szeptember hónap sokak életében az iskolakezdésről szól, így adott a kérdés: hogyan tudjuk minél jobban támogatni a gyerekeket ebben az újrainduló, gyakran feszültségekkel teli időszakban? Ilyenkor sok családban a nagyszülők is bekapcsolódnak – elhozzák az unokát az iskolából, segítenek a házi feladatban, uzsonnát csomagolnak stb. De mi történik akkor, ha a nagyszülők nem csupán segítőként vesznek részt ebben a folyamatban, hanem ők maguk is tanulnak? Ha nemcsak átadnak valamit, hanem ők is új ismeretekkel, élményekkel gazdagodnak – és közben új szerepbe kerülnek: a kölcsönös tanulás partnerévé válnak?
Katolikus családok lelkigondozása országos szinten
profamiliacat@gmail.com
profamiliacat@gmail.com