„Az önzetlen szeretetben megélt házastársi kapcsolat imádság” – Marton Zsolt püspök a tisztaságról

Március 25-én Marton Zsolt püspök az egyházmegye fiataljainak tartott előadást az élet szentségéről, a családi életről és a házasságra való felkészülésről. A megyéspüspök katekézise a Gyümölcsoltó Boldogasszony-napi ünnepi szentmise keretében hangzott el több mint száz fiatal részvételével, akik a délután folyamán kérdéseiket is feltehették a témában.

Szentbeszédének elején Marton Zsolt Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről emlékezett meg, mely egyben a megfogant emberi élet ünnepe is. „Az emberi élet kiemelkedő érték, mert Isten képmását hordozza magán; az élet szent, ezért tisztelni és védelmezni kell a fogantatás pillanatától kezdve.” A férfi és a nő gyönyörű hivatását is hangsúlyozta; Isten ugyanis meghívja őket, hogy részesei legyenek az ő szeretetének és teremtő atyai hatalmának azáltal, hogy szabadon és tudatosan részt vállalnak az emberi élet ajándékának továbbadásában.

A püspök azonban tisztában van azzal, hogy nem mindenkinek vezet könnyű út a gyermekvállaláshoz, így kifejezte együttérzését a gyermektelenség fájdalmával küzdő szülők felé. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta tisztázni: „A szülőknek a gyermek nem joga, hanem egyedül a gyermeknek van ahhoz joga, hogyha megfogant, akkor megszülessen, és édesapja, édesanyja legyen.” Beszélt a Katolikus Egyház által támogatott és nem támogatott meddőségi eljárásokról is. „Nem lehet gyermeket gyártani, nem lehet gyermeket mesterségesen életre segíteni. Persze ha ez megtörténik, a megfogant életet elfogadjuk, de van lehetőség arra, hogy természetes módon, a terméketlenség gyógyításával segítsünk a pároknak, ez a helyreállító orvoslás. A helyreállító orvoslás nem helyettesíti a házastársi együttlétet, a házastársi aktust. Nagyon fontos, hogy a pár szeretetteljes, odaadó egyesüléséből foganjon meg az élet. Ezt semmi sem tudja pótolni és helyettesíteni.”

A főpásztor ezután előadásának központi témájára tért át, mégpedig a házasságra és a családi életre felkészítő útról, a tisztaságról beszélt, mely a fiatal korosztályt a leginkább érdekli és foglalkoztatja. „A házasság szent kaland, amit Isten szeretete hat át. Ehhez a szent kalandhoz szívünk tisztaságára van szükség, ami gondolatainkban, vágyainkban és cselekedeteinkben mutatkozik meg.” Hogy a tisztaság erénye érthetőbbé váljék, a bűn mibenlétét is kibontotta. „A bűn a jónak a hiánya. Rombolás és pusztulás. Az elején édesnek tűnik, de aztán keserűvé válik. Egy nagy csapda.”

A tiszta élet megtartásában kaptunk olyan eszközöket, melyek segítségünkre vannak; ilyen eszköz például a szentgyónás, a szentáldozás, és a bensőséges kapcsolat ápolása Istennel, aki maga a tisztaság forrása. „Elsősorban Istennel éld meg az intimitást az imádság révén. Ha ez megvan, akkor rajta keresztül minden mást meg fogsz kapni.” Ezenfelül a tudatos médiafogyasztásra is felhívta a püspök a fiatalok figyelmét. „Ha valaki értékes, szép filmeket néz, ilyen zenét hallgat, ilyen könyveket olvas, tiszta a beszéde, az visszahat rá. Maga is széppé és tisztává lesz, és méltó lesz arra, hogy a házasságra vagy esetleg a papságra, szerzetességre fel tudjon készülni, és hivatásában megmaradjon.” A tiszta élet nem marad áldás nélkül; fokozódik benső biztonságunk és szellemi teljesítőképességünk, fejlődik a jellemünk, a hitünk, az önuralmunk, és ez a legjobb előkészítője a szép házasságnak.

„Ha csak törvényként nézel a tisztaságra, terhes kötelességként, közben azonban teljesen másra vágyódsz, az megbetegít. A felemás önmegtartóztatás, azaz a gondolatban és vágyban kiélt, de a cselekvéstől visszariadt érzékiség problémákhoz vezet. De az örömmel vállalt tiszta élet kibontakoztat és nemessé tesz” – folytatta Marton Zsolt, aki a házasság szentségéről is szólt beszédében. „Az önzetlen szeretetben megélt házastársi kapcsolat imádság. A Szentháromság élő tükröződése a család, hiszen az Atya és a Fiú között végtelen szeretetáramlás van, és ennek a végtelen szeretetkapcsolatnak a jele a Szentlélek. Épp úgy, ahogy a házasságban a férfi és nő szeretetének ajándéka a gyermek.”

Beszédének végén arra buzdította a fiatalokat, hogy bátran vállalják a tisztaság kalandját, majd egy frappáns szójátékra hívta fel a figyelmüket. „Volt egy kedves jezsuita atya, Nemes Ödön, aki egy mozaikszót alkotott: ez a SZÖSZ, ami azt fejezi ki, hogy szabadon, örömmel és szeretettel éljük meg az evangéliumot. Kedves fiatalok, jó »szöszölést« kívánok nektek!”

 

Fotó: Lambert Attila / Magyar Kurír

Forrás: Magyar Kurír

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Lezárult Inez és Henry Casolani máltai házaspár boldoggá avatásának egyházmegyei szakasza

Inez és Henry 48 évig voltak házasok, példamutató életet éltek. Ők az első máltai házaspár, akiknek kanonizációját kezdeményezték. A boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakaszát lezáró szertartást a Charles Scicluna máltai érsek által celebrált hálaadó szentmise keretében tartották július 3-án a vallettai Szent Ágoston-templomban – ugyanott, ahol a Casolani házaspár 80 évvel ezelőtt egybekelt.

OLVASS TOVÁBB »

„Szerettünk volna gyereket, de nem minden áron” – Őszintén a meddőségről

Egy szlovákiai házaspár tíz évig hiába várt gyermekáldásra. Amikor végül elfogadták a tényt, mégis megfogant egy élet. A tíz év meddőség keserű tapasztalatát azonban nem feledték, és ma gyermektelen pároknak szerveznek házasságerősítő hétvégéket. A Nové Mesto munkatársa készített interjút a feleséggel, Katarína Svitanovával, amit az Új Város Online szemlézett.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2024 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP