Az öregek bölcsessége és humora segít leküzdeni a fáradságot

Szent Józsefre, a családok védőszentjére, az apák példaképére tekint az egyház március 19-én (ez vasárnap lévén idén 20-án ünneplik). Világszerte számos országban ezen a napon ünneplik az apák napját. Ebből az alkalomból négy édesapát és egy papot kértünk arra, hogy az apaságról osszák meg gondolataikat. Ambrus-Pál Arnold doktorandusz, irodavezető kollégánk egygyermekes, Gozner Artúr akolitus, hitoktató kétgyermekes, Luka László teológus, programozó háromgyermekes, Bernád Ágoston vállalkozó négygyermekes apaként vall az apaságról. Az ő tanúságukat egészíti ki Kocsik Zoltán, a Gerhardinum-líceum igazgatójának megosztása, ő papként lemondott az apaságról, de így is lelki és szellemi atyja lehet a fiataloknak.

Az Atya árnyékának, arcának lenni

Apának lenni a teremtett világ csodái és az örökké tartó boldogság között lévő legszebb és egyben az egyik legfelelősségteljesebb életállapot, amelyben a jó Isten végtelen szeretete folytán én is részesülhettem. A jó Isten teremtő, gondviselő és örök életet adó tevékenységébe kapcsolódhat bele a házasság szent kötelékében élő hívő ember. Éppen ezért apának lenni és az apaság megtapasztalása mindenekelőtt kegyelem, amelyet sohasem érdemelhetünk ki, viszont annál inkább fel kell nőnünk méltóságához. A szülő kiválasztott, akit Isten hív és tesz alkalmassá a szülőséggel járó, főként kötelezettségek mindennapi vállalásához.  

Egyik pillanatról a másikra apa lettem, egyszerűen megtörtént velem, ugyanis bármennyire tervez és készül az ember, mégis a szülést követő pillanat szavakkal nem leírható, egy pillanatra megnyílik az ég, és onnantól kezdve nem nagyon van fizikai idő, hogy az ember tudatosítsa, hogy apa lett vagy hogy miben áll ez, mert felgyorsulnak az események. A fizikai idősíkot a baba bioritmusa fogja felváltani, az apaszerep ettől fogva valósággá lesz, és minden, amit filozofikusan addig kiokoskodtunk, teljesen átalakul. Az apaság egyet jelent a mindennapi legszebb örömök és legnagyobb kudarcok megélésével, az előre gyártott és magunkkal hozott gondolati sémák leomlásával.

A várandósság minden napjának reggelén elképzeltem, hogy milyen apa leszek, és természetesen hogy milyen nem akarok lenni, ez az őrlődés és az ezt követő döntés adta és adja mai napig az alapot az apaság megéléséhez. Keresztény hívő emberként a hercegnőm születését megelőzően többször fordultam Szent Józsefhez tanácsért, eligazításért, és próbáltam az elmémet pallérozva minél több okosságot megtudni, az imán túl mindenféle olvasmányt magamévá tenni. Egy mélyreható felismerésre jutottam, hogy apának lenni mindig több, mint amit bele tudunk képzelni, szeretetteljes, alkotó, védelmező, gondoskodó szolgálat, mindent egybevetve tehát az „Atya árnyékának, arcának lenni” ebben a földi életben, ebben van az én hivatásom. Apának lenni egyet jelent a csoda megszületésének és növekedésének kísérőjével, aki „mint a paradicsom kertésze”, nem oka a csodának, hanem kieszközlője. Fel kell nőni az apasághoz, de ez a folyamat egy egész életet kíván meg, ez benne a csodálatos, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy egy mosoly, a közösen eltöltött idő mindent megszépít és minden miatt kárpótol. Apának lenni nagyszerű, ajánlom mindenki figyelmébe!

Ambrus-Pál Arnold

Gyermekeimben látom Isten ajándékozó szeretetét

Úgy gondolom, az apává válás folyamata már fiatalkorban elkezdődik, amikor férfiként felfogod és belegondolsz, hogy egyszer majd te is apa leszel, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy mik azok, amiket apaként majd biztosan úgy teszel majd vagy biztosan nem, ahogyan azt veled tették. Ez vagy sikerül, vagy nem, talán sajnos inkább nem, legalábbis az én tapasztalatom azt mondja, hogy sokszor saját apám, saját szüleim hangját hallom vissza, amikor gyermekeimmel beszélek. A szülővé válás folyamata nálam azzal kezdődött, hogy „benőtt a fejem lágya”. Attól a pillanattól fogva, hogy megtudtam, első gyermekünkkel apa leszek, elhatároztam, hogy jó apja akarok lenni.

Nagy hatással volt rám egy kedves ismerősömmel történt őszinte beszélgetés, aki elmesélte, hogy az ő férje, bár igazán jó ember, mégsem segített a gyermekeik körül, míg azok kicsik voltak, sosem tette például tisztába egyiket sem. Elmondta, hogy bár már nagyocskák a gyermekei, ez mégis örök seb marad számára. Ekkor elhatároztam, hogy olyan apa szeretnék majd lenni, aki nem sebeket, hanem szeretetet ad mind a gyermekeknek, mind az édesanyának, és ha ehhez pelenkáznom kell, akkor ezt minden nap megteszem. Amikor megtudtam, hogy első gyermekünk kislány, megkérdeztem egy két lánygyermekes édesapát arról, hogy milyen érzés az, hogy két lánya van. Megnyugtatott, azt mondta, hogy mivel lányok, sokkal többet aggódik, mint ha fiúk lennének, viszont mérhetetlen szeretetet kap tőlük, ez volt készülésemben egy másik fontos pont. Az apává válás legfontosabb mintája a saját édesapa. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen még mindig él édesapám, aki családját szerető, hiteles apa, akinek a példájából tanulhatok.

Gyermekeim születése életem két legszebb pillanata. Kislányunk születésekor én voltam az első, aki megláthatta őt, ugyanígy kisfiunk születésekor is én lehettem az első, mindkettő mélyen és pontosan bennem él mind a mai napig. Biztos vagyok benne, hogy sosem fogom elfelejteni ezeket a pillanatokat. Próbáltam készülni az apaságra, imádkoztam is ezért, naponta most is imádkozom, hogy jó apja lehessek gyermekeimnek. A születésük óta eltelt idő a folyamatos szülővé válás időszaka. Nincs olyan iskola, egyetem vagy továbbképzés, ami fel tudna készíteni azokra a helyzetekre, amelyek nap mint nap elénk tárulnak. Apaságomban itt nagyon megtapasztalom Isten kegyelmét, abban, hogy újra tud új utakat és megoldásokat mutatni.

Első gyermekünk születése előtt nem voltak bennem elvárások, abban viszont biztos voltam, hogy teljesen megváltozik az addigi kényelmes, nyugodt életünk, hiszen már új „programszervezővel” bővül kis családunk. Második gyermekünk születésével ez megduplázódott. Már kétszer annyi figyelemre, kétszer annyi türelemre és megfontoltságra van szükség, mint eddig. Viszont a gyermekektől kapott szeretet is megduplázódik. Bennük látom igazán Isten ajándékozó szeretetét! Nagy változás volt számunkra a második gyermek születése, hiszen egy kislány után most kisfiú született, akiről már most, nyolc hónaposan látszik, hogy teljesen másként működik, mint a kislány. Isten alakító szeretete általuk is dolgozik bennem és bennünk. Apaként próbálok folyamatosan jobb és jobb apává válni, hogy majd amikor felnőnek és a kisfiam visszagondol rám, akkor azt mondhassák, mondhassa, hogy „én is ilyen apa akarok lenni”.

Gozner Artúr

A gyermekeim tükröt állítanak

Már gyermekkorom óta szerettem volna, hogy amikor felnövök, feleségem és gyermekeim legyenek. Nagy örömömre mondhatom, hogy ez a vágyam teljesült: jelenleg három kisfiam van (5 és fél éves, 3 és fél éves, 2 hónapos)! De nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz.

Az első kettőnél sikerült jelen lenni a születésüknél, és az életem legfontosabb élményei közé tartoznak. Édesapa lettem. De még fogalmam sem volt, hogy ez igazán mit jelent. Családalapításig sikerült általam elég szilárdnak gondolt nevelési elméletet és hogyanokat kiépítenem. De a fiaim elkezdtek tükröket állítani nekem. Az elején, amíg csak egy volt és kicsi volt, még viszonylag könnyű volt. Abból éltem, amit addig tudtam, és az elég volt. De ahogy nőtt és egyre több figyelmet igényelt, kezdett nehézzé válni a dolgom. A második megszületése még jobban megnehezítette, mert az addigi „nem igazán létező” szabad időmből most már neki is kellett adjak. Nagyon nehéz lelki időszakon mentünk keresztül. Ekkorra már nem volt elég, amit tudtam. Szeretem őket, és az egyik részem akart velük foglalkozni, de egy másik részem erősen ellenállt. Ez a kettős érzés sokáig meggyötört, és nem tudtam, honnan van. És aztán történt egy, általam isteni, szentháromságos beavatkozásként megélt esemény. Kinyílt a szemem és rájöttem, hogy kevésbé élek felelősségvállaló életet. Inkább hagytam, hogy folyjon az életem, mintsem kezembe vegyem és én irányítsam. Erről sokat tudnék mesélni, de most csak ennyit. És azt választottam, hogy harcolok, tanulok.

A sok nehézség ellenére jónak tartom a gyermekeimmel való foglalkozást. Ez erőt adott, hogy keressek, kutassak. És addig-addig olvastam, beszélgettem és gondolkodtam, hogy kezdtek kitisztulni a dolgok. Míg ezelőtt sokszor feladatként éltem meg a gyermekeimmel való foglalkozást (annak ellenére, hogy szeretem őket), kezdek eljutni oda, hogy belső igent mondjak rájuk. Hogy kezdjem el úgy nézni a dolgokat, hogy ajándékozzam magam nekik (belső szabad akaratból), az erőszakkal-odaadottság helyett. Sokszor azért nehéz leülni velük, mert nem látom értelmét a játékuknak. Most kezdett egy értelemlátás kialakulni: ők a velem való játékon keresztül érzik általam szeretve magukat, és a játékon keresztül is sokat fejlődnek. A sok kutakodásom során azt hiszem, sikerült megfogni a bajom, ami az érzelmi ráhangolódás nehézsége. Hiába adom meg nekik az ételt, az italt, hiába adom meg nekik a játékszert, ha nem adom magamat. Nem játékszer kell nekik, hanem valaki, akivel játszhatnak. Létszükségletünk a kapcsolat!

Sokszor szoktam mondani, hogy a házasságban való élést és a gyermeknevelést már az iskolában kellene tanítsák, olyan nehéz jól csinálni. Sokszor nem szeretem vállalni a férji és apai feladatokat, sokszor azt érzem, hogy olyan nehéz, megszakadok. De továbbmegyek, és egy kicsit erősebb leszek… és egy kicsit még erősebb… és még erősebb… és bízom benne, hogy el fogok jutni oda, hogy az a szikla legyek, amelyen a családom biztonságban megáll.

Ahogy írtam, a gyermekeim tükröket állítanak nekem. Sok ismert és ismeretlen gyengeségemre rávilágítanak. Csak én nyitott kell legyek, hogy észrevegyem azokat. Igazából segítenek rajtam, fejlődési lehetőségeket állítanak elém. Ha valami nem tetszik a viselkedésükben, akkor magamba nézek, hol jobbíthatok magamon. Azt tanultam meg, ha nem tetszik valami a másikban, amit csinál, akkor én nem viszonyultam megfelelőképpen hozzá. Ha nem hallgat rám, akkor nem mondtam el megfelelőképpen. Nem kérlelnem kell őt, hanem úgy viselkednem és elmondanom, hogy akarjon hallgatni rám. Hol van az én gyengeségem? Mit kell másképp, jobban csinálnom?

Ezen tapasztalatok alapján azt tudom elmondani, hogy számomra az apaság nehéz, kemény munka. Az ismeretlenben, dzsungelben való előretörés. De a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Az apaság számomra kitartás is. Kitartás a jobbá, megbízhatóbbá válásban. Ugyanakkor útmutatás is az életre. Amit igaznak és jónak tapasztaltam meg, át szeretném adni a gyermekeimnek is. Határozottság is: amit rossznak tapasztaltam meg, ott meghúzni a határt. Önállóságra való nevelés is: hagyni tapasztalni az életet, és megtanítani megbirkózni a nehézséggel (nem elzárni előle – természetesen figyelembe véve a korát). Végül az apaság folyamat is. Édesapává válni kell. Nem születtünk annak. Úgyhogy folyamatos tanulás is.

Viktor Frankl tanácsára most már nem azt kezdem nézni, hogy mit adhat nekem az élet, hanem mit kér tőlem az élet. Nem én teszem fel neki a kérdést, hanem figyelek, hogy milyen kérdéseket tesz fel nekem! Nem azt nézem, hogy mit kapok a gyermekkel való foglalkozásból, hanem hogy mit kér tőlem a konkrét helyzet. Mit tudok szabadon, beleegyezéssel adni. Így mindig meg tudok valósítani valamit, értékesebb emberré válni és beteljesedettebbnek érezni az életem.

A harmadik gyermek újabb napfényt hoz az életünkbe, ismét átélhetjük a kisbabagondozás örömeit. Csak most már nyugodtabban és magabiztosabban. Már tudjuk, mire van szüksége, és a másik kettőre is egyre jobban tudunk megfelelő időt szánni. A nap végén, amikor a gyermekeimet nézem, öröm és csodálat tölt el, és örvendek, hogy ilyen értékes embereket ajándékozunk a világnak.

Luka László

Én is nagycsaládban nőttem fel

Négygyermekes apaként a világot szépnek és jónak látom, amilyennek Isten teremtette, és amit mi, emberek sajnos az önzőségünkkel, mohóságunkkal teszünk tönkre. Nagyon fontos egy támogató közösség, akik segítenek még mindig szépnek látni azt. Például a család, baráti társaság, sportközösség, vagyis akik között az ember jól érzi magát.

Örömmel élem meg a családban a szerepemet, még akkor is, ha sokszor nem látszik egyből az eredményesség. Hála Istennek jó természetű gyermekeink vannak, lehet rájuk számítani – igaz, sokszor elkel a nógatás, de jól tanulnak, tehetségesek is, nagyon büszkék lehetünk rájuk. A feleségemmel pedig összehangoltan rendezzük az életüket. Ezen kívül sokat jelent számomra egy családos közösség, ahová már 15 éve tartozunk, mivel apákként is tudjuk egymást erősíteni, ha szükséges, akkor támogatni is.

A mindennapok a munkahely és a család között oszlanak meg, általában hétvégén vannak a családi programok (kirándulás, kerti munkák) vagy a baráti látogatások. Hétköznapokon a munkaidő végeztével „gyermekbegyűjtést” végzünk a feleségemmel, majd jön a tanulás, a délutáni foglalkozások – ezt is együtt csináljuk, és este elengedhetetlen a közös ima, amit azzal zárunk, hogy mindenki hálát ad két jó dologért, ami aznap vele történt. Számomra nagyon fontos a személyes szabadság is, a lazítás, feltöltődés, pl. nekem ilyen a futball, ahová heti kétszer járok, vagy a sportesemények.

Igyekszem mindenből kivenni a részem, még ha sokszor el is maradnak dolgok. Ez jött első perctől automatikusan, mivel én is nagycsaládban nőttem fel, falusi környezetben, kertes házban, sok benti és kinti munkával. Egyformán figyelünk rájuk, felváltva segítjük, támogatjuk őket, annak függvényében, hogy éppen ki van kéznél. Mivel a munkám hétvégi jelenlétet is kíván, ennek fejében hétköznap is tudok két-három nap szabad lenni, így ezt úgy szervezzük, hogy ezeken a napokon vállal a feleségem távolléti munkákat. A délelőttök ilyenkor pihenéssel telnek, amíg iskolában vannak, aztán jön a versenyfutás az idővel az esti fektetésig.

Minden másnapot előző nap szervezünk meg. Mivel nagyon rugalmasnak kell lenni, bármikor bármi közbejöhet, ezért csak rövid távra tervezünk, de mindig vannak hosszú távra helyezett álmaink is (például lakásfelújítás, -beruházás, nyaralás). Általában a gyermekek iskolába szállítását az oldja meg, akinek a városban (Gyergyószentmiklóson) van aznap munkája, vagy 8-ra megy dolgozni. A háztartási feladatokba (takarítás, mosás) mindenki besegít, a kinti munkákat, pl. a fával való munkát (favágás, fahordás) és az állattartást (bárányok, tyúkok, libák, kacsák, nyulak) főként a fiúkkal végezzük. A farakás családi közös program. A konyhai teendőket (főzés, sütés) kizárólag a feleségem végzi, amibe próbálja a lányokat is bevonni. A kisebbek altatását, esti mese olvasását szintén a feleségem végzi, de van olyan is, amikor a lányaink engem „rendelnek meg” altatónak.

Bernád Ágoston

Szent József, a lelkiatyák és a nevelők példaképe

Keresztény hitünk vallja, hogy a család a legmegfelelőbb hely a gyermek biológiai, szellemi és lelki fejlődésére. Szent József ünnepe körül felcsillan előttünk a családjáról gondoskodó apa képe. A gyermeknek szüksége van az apa határozottságára, szigorára, humorára, erős vállaira, gyengéd ölelésére, munkamoráljára és önfeláldozó szeretetére. A felnövekvő nemzedéknek nemcsak anyai és női, hanem apai és férfi jelenlétre is szüksége van. A leány benne keresi az igazi férfi ideált. A fiúgyermek tőle lesi el akaratlanul is, milyen egy igazi férfi, férj és apa.

A gyermek kibontakozásában a család mellett nagy szerepe van vagy lenne az egyházközségnek és az iskolának. Különösen igaz ez akkor, ha ez a három intézmény képes együtt gondolkodni és tenni a gyermek érdekében. Az egyházközség a krisztushívők nagy családjába, az egyház életébe vezeti be a gyermeket. Az iskola pedig segít neki felfedezni a tudást és a képességeit kibontakoztatva megtalálni helyét a munkapiacon.

Papként és tanárként én is megélem az atyaság dimenzióját. Nem a vér szerinti apaságot, hanem a lelkiatyaságot. A papot a hívek, a fiatalok és a gyermekek többször atyának szólítják. Ez a megszólítás megállja a helyét, ha a pap Isten gondoskodó szeretetével ajándékozza meg a híveit.

Én személyesen ezt a lelkiatya és lelkigyermek kapcsolatot a szentgyónás és a lelki beszélgetés alkalmával élem meg. A felnőtt vagy a fiatal a pap személyében fedezi fel azt a biztos pontot, amely által újra megtalálja a lelki egyensúlyát, és tanácsot kap a mindennapok kihívásaihoz. A szentgyónás és a lelki beszélgetések alkalmával az Istent kereső ember megmutatja a maga intimitását, feltárja töprengéseit és tépelődéseit, valamint a maga gyarlóságát. Tudja azt, hogy ezen alkalmak után nem beszélik ki, nem ítélik el, és nem néznek rá ferde szemmel. A pap és a hívő között létrejön egy lelki kapcsolat, egy lelki rokonság, egy lelkiatya és egy lelkigyermeki viszony, amely ugyanolyan erős, mint a vérségi kapcsolat. Amint Szent József nevelt gyermeke, Jézus számára a földi életben a mennyei Atya gondoskodását jelenítette meg, úgy a pap is a gyermek, a fiatal és a felnőtt számára.

Tanárként diákjaimmal szemben is megélem a lelkiatyaságot. Egészen másképp, mint papként. Pedagógusként jelképesen megfogom diákjaim kezét, és bevezetem őket a tudás, a saját képességeik kifejlesztésének a világába. A tudományok által együtt fedezzük fel azt a csodálatos világot, amelyet Isten nekünk ajándékozott és ránk bízott.

A tanítás és a tanulás is kapcsolaton alapul. Ez sem biológiai, hanem szellemi és lelki kapcsolat. Ez egy személyes találkozás tanár és diák között. A diák rögtön megérzi, ha a tanár csak a munkáját végzi, vagy teljesen átadja magát az ő oktatásának és nevelésének. Ebben is kikristályosodik számomra a szellemi atya és a gyermek viszony. A diák szívesen tanul és növekszik az iskolai teljesítménye, ha a tanárban megtalálja az érző embert, a szellemi biztonságot és a tevékeny gondoskodást. Oktatóként és nevelőként a szülő és a pap mellett a tanár is példaképpé válik. Felemelő érzés egy tanár számára, ha a diákjai keresik a társaságát, szívesen beszélgetnek vele, várják az órára, és mindent megtesznek azért, hogy minél jobban tanuljanak. Szent József bizonyosan megélte az atyaság ezen dimenzióját is.

Szent József, Jézus nevelőapja, az egyszerű, kérges kezű ács így válik az édesapák mellett a lelkiatyák és a tanárok példaképévé is. Az atyaságot nemcsak a rokoni szálak szintjén, hanem lelki és szellemi szinten is meg lehet élni a maga mélységében. Ebben is megtapasztalja a pap és a pedagógus az örömet és az aggodalmat. Látja fejlődni lelki gyermekét lelkileg és szellemileg.

Kocsik Zoltán-József 

Az írás megjelent a Vasárnap 2023/12-es lapszámában (Összeállította: Bodó Márta, M. Gál Katalin, Szász István Szilárd)

Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Családok Fesztiváljára 2024

A Temesvári Római Katolikus Egyházmegye Családpasztorációs irodája meghív minden családot a #CsaládokFesztiváljára_2024 – Szentségi házasság, mint energizáló kapcsolódás, kompromisszumok nélkül.

OLVASS TOVÁBB »

Állandó diakónus jelöltek találkozója Temesváron

Pál József Csaba megyés püspöknek az állandó diakónusi szolgálatról szóló, papokhoz és világiakhoz intézett májusi levelében a következő olvasható: A Romániai Püspöki Konferencia 2018-tól az állandó diakonátus mellett döntött Romániában. Ha ismer olyan férfiakat, akik érdeklődnek és alkalmasak lennének erre a szolgálatra, kérjük, irányítsák őket a plébánosaikhoz, és amennyiben alkalmasnak tartják őket, vegyék fel a kapcsolatot a Püspökséggel, a jelöltekről készített írásbeli ajánlással. „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” (Mt 9, 38).

OLVASS TOVÁBB »

A tartalmasabb emberiesség iskolája – Képzés családok számára

A Schönstatti Mária nővérek temesvári közösségi házában június 7-én és 8-án került sor a családanimátorok képzésének harmadik találkozójára. A rendezvényt Macedon Hiticaș atya nyitotta meg „A család a tartalmasabb emberiesség iskolája, Gaudium et spes 52. sz.” című előadással. Ezt egy óra szentségimádás követte Piry Radulov vingai plébánossal.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2024 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP