A résztvevők beszámolóiból:
Gyakran megtöltjük munkával a hétvégét, mégis most a Családkonferencia mellett sikerült döntenem, ami nagyon is hasznomra vált. Akit elsőre elrettentene a neve, ez nem egy hagyományos konferencia volt. Tele volt találkozásokkal, személyes beszélgetésekkel, némi játékkal, de ugyanakkor hiteles és elismert tanítók hozták mind az egyház, mind a társadalom szemléletét a családokról. Megtiszteltetés volt, hogy a temesvári püspök személyesen vett részt a rendezvényen, Ferenc pápa a nyáron Rómában megszervezett Családok Világtalálkozóján tartott katekéziséből hozta a családegyház témát. Ez az előadás adott a legtöbb újdonságot számomra. Néhány előttem is mintaértékű családtól tudom, mennyire fontosak a családunk szokásai. Most megértettem miért van ez így, hogy mennyire fontos az időbeosztásba elsőként beleszámolni a házastársammal töltött időt, a közös imádságot, a családi játékot, mert ezek fontosabbak, mint a házimunka. Valójában ezt mind érezzük, csak sokszor már a személyes kapcsolódás hiánya a vészjelzés. Hasznos volt a kitekintés, hogyan élik meg a közösséget máshol, a tanúságtételek és az agapé lehet a mi közösségünk erőssége is. Nem kell szidnunk a sok alternatív lehetőséget, váljunk azzá a maggá, aki épít, és hívjuk be az embereket a közösségünkbe, plébániánkra, templomunkba. Az izgalmas gyakorlati részeknek is örültem, a digitális világ veszélyeiről, valamint a tinédzserekről is tanultam újat. (Csúcs Beáta – Csíkszereda)
Első alkalommal vettünk részt családkonferencián, bár pénteken háromnegyed hatkor még nem voltunk teljesen biztosak abban, hogy milyen mértékben tudunk majd részt venni az előadásokon. Még az sem volt teljesen biztos, hogy a megnyitóra beérünk, és itt kezdődik a történet. Az utolsó utáni pillanatban regisztráltunk ami nagyvonalakban tükrözi, hogy így éljük a mindennapjainkat – hatalmas rohanásban. A folytonos logisztika, a „programkavalkád” nagyon kis százalékban szól a szűk családi körben eltöltött minőségi időről.
A „Család, hol vagy?” kérdés a rendezvény plakátján nagyon aktuális felkiáltás volt számunkra, és ezt olvasva közös elhatározásban regisztráltunk a konferenciára abban a tudatban, hogy ha csak a töredékén tudunk részt venni már jól jártunk.
Hála a tágabb családunknak akik segítettek a gyermekeink felvigyázásában, és az ott megtapasztalt hangulatnak az erejével sikerült jelen lenni, és olyan töltettel érkeztünk haza, hogy például a szombat esténk nagyrészben a napi élményeink, illetve meglátásaink megbeszéléséről szólt, és hatalmas megdöbbenéssel hallgattuk egymás eszmefuttatásait, amelyek természetesen szorosan kapcsolódtak az aznapi előadások témáihoz.
Az egyik legfontosabb témánk a megnyitó előadásban elhangzott szimbólum volt: a mag melyik fázisában vagyunk épp, hogyan látjuk ezt a saját házasságunkra, családi életünkre kivetítve.
Egy másik nagyon fontos témakör a jelen megélésének a minősége, az aktuális helyzet, amiben vagyok, hogy tudom a legjobban megélni azt, és felismerem-e, hogy hol látom én Isten jelenlétét abban a helyzetben. Természetesen ennél sokkal több dologgal gazdagodtunk, próbáltuk a számunkra legmeghatározóbbakat kiemelni, és nem elhanyagolható konklúzióként véltük levonni a közösségben megéltek erejét. (Fodor Hunor és Tünde – Csíkszereda)
Az elmúlt hétvégén, a családkonferencia alkalmával meghallgatott előadások egyik legfontosabb hozadéka számomra a bármikori újrakezdés lehetőségének tudatosítása volt. Meggyőződésem, hogy minden résztvevő talált önmaga számára olyan feladato(ka)t az előadások, műhelymunkák alkalmával, amely(ek)nek célkitűzése a családon belüli kötelékek megerősítése, családi értékek (újra) felfedezése, a szunnyadozni látszó szikrák újjáélesztése lett.
A vasárnapi zárszó után hazatérve, megadatott a lehetőség, hogy az elhangzott gondolat-magvaknak termőtalajt biztosítsunk otthonainkban, a mindennapok teendőiben a tudatos döntések fényében. Így sikerült betervezni a családon belüli programokat, amelyek alkalmával, minden családtagnak megadatik a lehetőség a töltődésre, kis „egy-házaink” megerősítésére.
Elhangzott egy „mident-visz” mondat, miszerint: „Nincs lezárult történet, ha nyitottak vagyunk a változásra”. Amennyiben döntéseinkben a tudatos újrakezdés vágya a mozgatóerő, akkor megadatik az esély a már elavult, kevésbé jó élethelyzetek felülírásához, mert létezik az a lehetőség, hogy bármelyik pillanatban megválaszthatjuk azt, ahogyan egy helyzetre reagálunk.
Hiszem, hogy a hétvége után, amennyiben családon belül megtapasztalható a kölcsönös szeretet, az elfogadás, a bizalom, a kiszámíthatóság, az őszinteség, az egymás megahallgatása, az egymásra való odafigyelés, a vidámság, a móka, az együtt elvégzett munka öröme, akkor kialakul egy „jó nekem itt lennem” életérzés, amely védőpajzsként működhet a legnehezebb időkben is. Zárómondatként a következő gondolat fogalmazódott meg bennem: a mindennapok sodródásában ne feledkezzünk meg időnként lelki világítótornyok után kutatni, amelyek iránymutatóként segíthetnek átjutni egy-egy nehéz szakaszon. (Sárig Mónika – Gyimesközéplok)
A Családkonferencia mottója nyomán vizsgálgattuk az elmúlt hétvégén, hogy ott vagyunk-e ahol lennünk kell igazából: egymás mellett, a gyermekeink mellett, más családok mellett, Jézusi közösségben? Merek-e magként a földbe hullni, mélyre kerülni és elhalni, hogy majd bő termést hozzak? Tudok-e figyelni társam igényeire a napi ,,rituálék”, a közös ima, munka, játék, beszélgetések, kikapcsolódások közepette? Tudok-e ott lenni térden állva még több imában gyerekeim mögött segítve őket? Hiszem, hogy ezen aprónak tűnő dolgok megválaszolása, megtétele hozzájárul a családok megszentelődéséhez! (Sárosi Éva és Gábor – Csíkcsicsó)
Forrás: csalad.ro
