Ferenc pápa üzenete a nagyszülők napjára: a gyöngédség menti meg a világot a háborútól

Közzétették a szentatya üzenetét a nagyszülők második világnapjára, amelyet július 24-én tartunk. A pápa arra biztat mindenkit, hogy tökéletesedjünk a békés, a gyengékre odafigyelő életmódban, vigyázzunk a világra, és az öregségre úgy tekintsünk, mint az imádság idejére, amely megtéríti a szívet. Felhívja a figyelmet: látogassuk az időseket, ne hagyjuk magukra őket.

Fotó: Archív/Vatican News

Ferenc pápa üzenetében úgy fogalmaz: a családot és a közös otthon békéjét fenyegeti, ha kirekesztjük az időseket azt gondolva, hogy ők már nem teremnek gyümölcsöt. A szentatya a július 24-én esedékes világnapra, amelyet a nagyszülők és idősek érdekében hirdetett meg, a 92. zsoltárból veszi gondolatait: „Még öregkorukban is gyümölcsöt teremnek”. Ez ellentmond a mai világtrendnek, amely erről az életkorról máshogy gondolkodik, és ellentétes sok idős ember beletörődő viselkedésével is, akik nem igen remélnek már, és nem várnak sokat a jövőtől. Ferenc pápa azt mondja: sokan félnek az öregségtől, mint egy betegségtől, ezért kerülnek is minden kapcsolatot az idősekkel. A megoldás gyakran az, hogy intézetekbe zárják őket, ahol majd gondoskodnak róluk. Ez pedig a selejt kultúrája, ami jóváhagyja a mi és az ők kettéválasztását. A szentatya azonban úgy látja: a hosszú élet áldás, az öregek pedig nem számkivetettek, akiktől elhatárolódni kell, hanem Isten jóindulatának élő jelei, aki bőségesen megáldotta őket az élettel. Így fogalmaz: „Áldott az a ház, ahol egy idős ember lakik! Áldott a család, amely tiszteli a nagyszülőket!”

Legyünk tevékenyek időskorban is

„Az időskort nehéz megérteni, mert nem tanultuk meg elfogadni, mert nincsenek előre mutató tervek, csak az ellátásukra vonatkozó megoldások. Az elfedni való ráncokat nézzük és nem a távlatot, ezáltal a selejt kultúráját éljük. A zsoltár segítségünkre siet, mert az Úrban bízva találjuk meg az erőt, hogy megsokszorozzuk a dicséretet. Rá fogunk jönni, hogy megöregedni nemcsak azt jelenti, hogy a test természetesen leépül és az idő feltartóztathatatlanul halad előre, hanem a hosszú élet ajándéka is. Megöregedni nem ítélet, hanem áldás” – mutat rá üzenetében a pápa.

Tevékeny időskort javasol a szentatya a lelki élet szempontjából is: a korosodók is rendszeresen olvassák Isten igéjét, mindennap imádkozzanak, járuljanak a szentségekhez és vegyenek részt a szentmisén. Táplálják a kapcsolatot Istennel és a többi emberrel, mutassanak szeretetet a szomszédaik, a szegények és a szenvedők iránt. Ferenc pápa kiemeli: ezáltal nem pusztán a világ történéseinek szemlélői lesznek az ablakból bámulva a járókelőket, ha ugyanis kiélesítik érzékeiket, hogy felismerjék az Úr jelenlétét, olyanok lesznek, mint az Isten házában zöldellő olajfa, áldást hozva azokra, akik mellettük élnek. Ferenc pápa a gyöngédség forradalmát javasolja gyógyírként.

„Ez a fegyvertelen, spirituális forradalom, amelynek mi lehetünk a főszereplői. Imával kísérjük a szenvedőket, fohászkodjunk a megbékélésért, hogy mindenki a testvért lássa a másik emberben. Legyünk az imádság költői, tanítsuk meg a mai embereknek, hogy olyan gyöngéden és megértően tekintsenek egymásra, ahogy a nagyszülők tekintenek unokáikra” – teszi hozzá a pápa. Hozzáfűzi: az egyik gyümölcs, amelyet teremniük kell a nagyszülőknek, az a világ felett való őrködés: őrízzék szívükben a gyermekeket Ukrajnában, Afganisztánban, Dél-Szudánban… A szentatya üzenete végén arra biztatja a plébániákat és a közösségeket, hogy július 24-én, az idősek világnapján látogassák meg az öregeket, hogy senki ne maradjon magányos ezen a napon.

„Az idősek meglátogatása korunk irgalmas cselekedete. Kérjük Máriát, a gyöngédség anyját, hogy tegyen minket a gyöngédség forradalmáraivá, hogy együtt megszabadítsuk a világot a magány és a háború démonjának árnyékától” – zárja üzenetét Ferenc pápa.

Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Zarándoklat Máriaradnára a Nagyszülők és Idősek Világnapja alkalmából

Ferenc pápa, aki maga is 87 éves, tudja, mit jelent az idős kor, tudja, milyen nehézségeikkel jár az öregség, ezért vezette be az idősek és nagyszülők napját. Ezt a szentmisét egyházmegyénk idős híveiért szeretnénk felajánlani – fogalmazott bevezetőjében Dirschl Johann általános helynök a máriaradnai kegytemplomban idén július 26-án, pénteken, a temesvári hívek zarándoklata és a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából celebrált szentmise kezdetén.

OLVASS TOVÁBB »

Közös zarándoklat Máriaradnára az Idősek és Nagyszülők világnapján

Szentatyánk, Ferenc pápa az Amoris laetitia Családév keretében bevezette a „gyökereket őrző” nagyszülők és idősek világnapját, amelyet Szent Anna és Szent Joachim liturgikus emléknapjához (július 26.) közel eső dátumon, a hónap negyedik vasárnapján tartanak. A világnap alkalmából az előző évekhez hasonlóan idén július 26-án az Egyházmegyei Családpasztorációs Iroda zarándoklatot szervezett az idős hívek számára a máriaradnai kegytemplomhoz.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2025 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP