„Egy szív, egy lélek volt” – Családosok háromnapos tábora Ruszkabányán

„Egy szív, egy lélek volt” – az Apostolok cselekedeteiből (ApCsel 4,32) választott mottó jegyében szervezett háromnapos magyar nyelvű tábort a Temesvári Egyházmegye Családpasztorációs Irodája augusztus 27. és 30. között Ruszkabányán, a Kolping Házban.

Fotó:gerhardus.ro

Jézus mennybemenetelekor azt ígérte tanítványainak: „Én veletek vagyok minden nap a világ végéig.” A tábor résztvevői ezt az ígéretet a közösség megtapasztalásán keresztül is átélhették. A találkozó lehetőséget adott arra, hogy a családok testileg és lelkileg is feltöltődjenek, miközben időt szenteltek egymásnak, kapcsolatuknak és Istennek.
A programban szentmisék, gyónási lehetőség, lelki előadások, közös beszélgetések, kisebb kirándulások, valamint játékos és szórakoztató programok kaptak helyet. A tábor napjai Tari M. Böbe Schönstatti Márianővér gondos és figyelmes vezetésével teltek.
A szentmiséket Hiticaș Valentin Macedon, resicabánya-govondári plébános, egyházmegyei családpasztorációs felelős és Matieș Marin, karánsebesi plébános mutatta be. A résztvevők ezúton is hálásan köszönik szolgálatukat.
A péntek és szombat délelőtti lelki programok során többek között a nehézségeken keresztül történő közös növekedésről, a szeretet nehézségeiről, a házastársi egységről, valamint a testi-lelki szeretetről hallhattak előadásokat. Az ezeket követő beszélgetések sokak számára különösen értékesnek bizonyultak, hiszen a személyes tapasztalatok megosztása során kiderült: bár minden családnak megvannak a maga nehézségei, mások is sok hasonló problémával küzdenek.
A tábor egyik vendége a nagyváradi Kovács László és Katalin házaspár volt, akik a Nagyváradi Egyházmegye családpasztorációjának keretében jegyesoktatással foglalkoznak. Jelenlétük és tapasztalataik újabb szempontokat adtak a házastársi kapcsolat, a szeretet és az egység elmélyítéséhez.
Szombat este játékos program várta a résztvevőket, vasárnap délelőtt pedig a harmónia, az egység, valamint a lelki és szellemi közösség témáit járták körül. A közös gondolkodás során különösen is elgondolkodtató üzenetként maradt meg a résztvevőkben: „Nem az a fontos, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy kiben van több szeretet.”
A tábor ugyanakkor nemcsak a házaspárok kapcsolatának megerősítését szolgálta. A közös programok, a beszélgetések, az imádság és a kötetlen együttlét által a családok egymást is jobban megismerhették, és megtapasztalhatták egy támogató keresztény közösség erejét.
A gyermekek felügyeletéről Jónás M. Noémi Schönstatti Márianővér, valamint Zöld Katalin és Zöld Péter gondoskodtak, míg a konyhai szolgálatban a Călin házaspár és Bulzan Vera készítették a résztvevők számára a finom ételeket.
A tábor végén a családok azzal a reménnyel és biztatással búcsúztak egymástól, hogy jövőre, augusztus utolsó hetében ismét találkoznak Ruszkabányán. Szeretnék közösségük örömteli tapasztalatát más családokkal is megosztani, és személyes példájukkal újabb családokat bátorítani a csatlakozásra.
A résztvevők ezúton is köszönetet mondanak a szervezőknek, a szolgálatot vállalóknak és a támogatóknak. Isten bőséges áldása kísérje további életüket és szolgálatukat!

Varga Irén
a résztvevő családok nevében

Forrás: gerhardus.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Megteremteni a találkozás lehetőségét

A nagyszülők és idősek világnapja alkalmából július 24-én, délelőtt ünnepi rendezvénynek adott otthont a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota, ahol Böcskei László megyés püspök az idősek élettapasztalatának és a generációk közötti kapcsolatok ápolásának fontosságát hangsúlyozta. Az egyházmegye vasárnap a székesegyházban is külön figyelemmel köszönti a szépkorú híveket.

OLVASS TOVÁBB »

Zarándoklat Máriaradnára a Nagyszülők és Idősek Világnapja alkalmából

Ferenc pápa, aki maga is 87 éves, tudja, mit jelent az idős kor, tudja, milyen nehézségeikkel jár az öregség, ezért vezette be az idősek és nagyszülők napját. Ezt a szentmisét egyházmegyénk idős híveiért szeretnénk felajánlani – fogalmazott bevezetőjében Dirschl Johann általános helynök a máriaradnai kegytemplomban idén július 26-án, pénteken, a temesvári hívek zarándoklata és a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából celebrált szentmise kezdetén.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2026 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP