Az Istenre hagyatkozás gyümölcsei – Egy gyermekre vágyó házaspár tanúságtétele

Születhet-e egy meddő párnak gyermeke? Milyen gyümölcsöket teremhet az ima és az Istenre való ráhagyatkozás? Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén egy meddőnek hitt pár megindító tanúságtételét ajánljuk olvasóink figyelmébe. Az írás eredetileg a Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Bízd Rá Magad Szolgálata oldalán jelent meg.

Hat és fél éve szeretnénk gyermeket, de nem érkezik az áldás Istentől, amire annyira vágyunk. Hosszú út áll mögöttünk, sokszor szenvedtünk, sokszor felejtettünk, sokszor imádkoztunk. Voltunk számtalan orvosnál, természetgyógyásznál; diétáztunk, sportoltunk, elengedtük a munkát, hogy kevesebb legyen a stressz; vettünk kutyát, hogy legalább általa szülők lehessünk, rengeteget beszélgettünk és imádkoztunk. Aztán nem imádkoztunk, nem mentünk orvoshoz, nem foglalkoztunk a babavárással. Majd megint kezdtük az egészet elölről.

Sok gyermekre vágyó házaspár futja ezeket a köröket nap nap után.

Egyszer fent, egyszer lent. Irigykedünk a környezetünkben levőkre, akiknél könnyen összejön a baba; mérgesek vagyunk Istenre, csalódottak vagyunk, tehetetlennek érezzük magunkat. Megválaszolatlan kérdések tömkelege. 

Meghallgatunk minden tippet és jótanácsot, de feldolgozni nem tudjuk és nem is akarjuk, hogy orvosi szakszóval mi már „meddők” vagyunk.

2021 októbere végén vettünk részt a Mátraverebély-Szentkúton, Csépányi Gábor atya szervezésében immár minden évben megrendezett gyermekre vágyók lelkigyakorlatán. A közel hét év alatt az országban fellelhető szinte összes ez irányú vizsgálaton túlestünk, de a meddőségünk okát nem sikerült kideríteni. Teljesen kimerültek és reményvesztettek voltunk, mire a lelkigyakorlatra sor került.

Úgy éreztük, hogy csak úgy „beesünk” oda. Nem kellett volna készülni? Többet imádkozni? Kicsit elcsendesedni? Kedvenc bibliai idézetet keresni?

Egész hónapban a régóta tervezett családi házunk építésének gondolatával voltunk elfoglalva, nem akart semmi sem elrendeződni, úgy éreztük, valahogy nem akar összejönni a régóta áhított otthon sem, ráadásul gyermekáldás hiányában a CSOK felvételének a gondolata is hatalmas teherként nehezedett a vállunkra.

A lelkigyakorlat előtti héten azonban megakadt a szemünk egy erdőszéli kis házikó hirdetésén, amihez nem kellett sem CSOK-ot felvenni, sem a tervezőkre várni. Igaz nem olyan nagy és fényűző, mint amilyet korábban elképzeltünk magunknak, de az ízlésünknek és a pénztárcánknak is pont megfelelő. Volt benne valami vonzó a maga puritánságával, a hatalmas, erdőre nyíló ablakaival, a csodálatos kilátásával a környező dombokra, belül minden csupa fa és tégla, egyszerű, emberléptékű. Éreztük, hogy ezt a Jóisten szánta nekünk.

A lelkigyakorlatra érkezés napján, a közel négyórás autóúton döntöttük el, hogy mégsem építkezünk, hanem ajánlatot teszünk arra a házra, így egy nagy lelki terhet lerakva és esőt hozva érkeztünk meg Mátraverebély-Szentkútra.

A csodálatos szépségű völgy magával ragadó és békét árasztó volt a szomorkás idő ellenére is. A szállásunk átvétele után még volt egy kis időnk a lelkigyakorlat kezdete előtt, így sétáltunk egyet a környéken. Kisütött a nap, és gyönyörű szivárvány tűnt fel az égen.

Annak ellenére, hogy nem tudtunk kellőképpen felkészülni a hétvégére, attól a pillanattól mindketten úgy éreztük, hogy lelkileg is megérkeztünk. Félretettük a telefonokat, a mindennapi problémákat, és onnantól kezdve csak a természet szépségére, egymásra és a Jóistenre tudtunk figyelni. Nagy szükségünk volt erre.

Lassan megérkezett a többi résztvevő is. Az első közös vacsora során megismerkedtünk, majd elindultak a csoportos programok. Kiderült, hogy a nyolc pár, aki részt vett a lelkigyakorlaton, teljesen ugyanazt élte át, mint mi. Így könnyű volt megnyílni, mert mindenki tudta, miről beszélünk. Lelkivezetőink nagyszerűen irányították az egész hétvégét. Mindenki annyira vonódott be, amennyire szeretett volna, vagy számára kényelmes volt.

A reggeli zsolozsma nagyban segített ráhangolódni az egész napra. Személyes beszélgetésekre is lehetőség volt. Lelkivezetőink olyan új perspektívákat mutattak, amelyek segítettek átértékelni az addigi érzéseinket, a tanúságtételek pedig megerősítettek bennünket abban, hogy Isten velünk van, csak mi nem mindig látjuk, hogy éppen melyik vállunk mögött áll.

Számunkra a hétvége legkatartikusabb élménye a szombat esti szentségimádás és közbenjáró ima volt. Ekkor mindketten úgy éreztük, hogy megtaláltuk Istent.

Éreztük, hogy velünk van az énekekben, az imáinkban, és a közbenjáró imát mondók személyén keresztül elér a szívünkbe, és békével tölt el minket.

Leírhatatlan istenközeli élmény volt, amiből azóta is táplálkozunk, és őrizzük azt a békét.

Könnyebben beszélgetünk a Teremtővel, merjük őszintén megélni az érzéseinket, merünk haragudni is rá, mert tudjuk, hogy ő megért és mindennél jobban szeret minket.

Úgy érezzük, hogy a meddőség okozta haragunkból, a kétségbeesésünkből, tehetetlenség-érzésünkből sokat ott tudtunk hagyni Szentkúton.

A program vasárnap ugyan véget ért, mi azonban úgy éreztük, hogy maradnánk még, nem akarunk még hazamenni, ezért felsétáltunk a remetebarlangokhoz a délutáni napsütésben, és gyönyörködtünk a kilátásban. Indulás előtt pedig a ferences boltban vettünk egy kis tölgyfából készült keresztet a remélt jövendő gyermekünk szobája falára, hogy mindig emlékeztessen minket erre a csodálatos hétvégére, és majd neki is el tudjuk mesélni, hogy mit éltünk át Mátraverebélyen. Ezzel a feltöltődéssel, megnyugvással és békével a szívünkben tértünk haza.

Szentkút és a Jóisten meghálálhatatlan csodája, hogy azon a hétvégén megfogant a gyermekünk, és 2022 júliusában megszületett a kislányunk, akire azóta is csodaként tekintünk.

A tanúságtétel ITT folytatódik.

Vágyott gyermek témakörben számos támogató lehetőséget találhatnak a Bízd rá Magad! oldalán, IDE kattintva, ahol a különböző programokról, kurzusokról és egyéb lehetőségekről is tájékozódhatnak.

Forrás és fotó: Bízd Rá Magad Média

Forrás: magyarkurir.hu

Share:

Kapcsolódó tartalmak

„Meghívtál, hogy vízre lépjek…” – Árnika története

Ott kezdeném, hogy 3 fiunk van, és szerettünk volna egy kislányt. Mivel a harmadik császármetszés után azt javasolták, hogy ne legyen több gyermekünk, félve szántam rá magam. Próbáltam megfejteni az Isten tervét, hogy ez a folyton felszínre törő vágy a férjem, az én és a legkisebb fiúnk részéről vajon csak a mi önzésünk, vagy a Jóisten akarata? A barátnőm biztatott, hogy kérjek egy jelet az Úrtól ezzel kapcsolatosan, de én azt kérdeztem tőle, „mit kérjek, hogy egy rózsaszín babacipő elém hulljon az utcán? Nem kérek én jelet…” és másnap a járda közepén egy kis fehér bárány szundikendőt találtam, rózsaszín ruhában.

OLVASS TOVÁBB »

A Jóisten számít még rád – Az MKPK Családügyi Bizottságának időspasztorációs programjáról

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága kezdeményezéséből született a „Melléjük szegődöm” program, amelynek résztvevői április 4-én találkoztak Budapesten, az MKPK irodaházában. Az időseket segítő egyházmegyei küldöttek a második tréningnapon rátekintettek szolgálatuk jelenére és jövőjére. A képzést tartó szakemberekkel beszélgettünk tapasztalataikról.

OLVASS TOVÁBB »

Megtanultam, hogy van, aki mindig fogja a kezem – Beszélgetés gyászról és újrakezdésről

„Jézus feltámadása engem is fel tud támasztani a gyászból” – idézte fel Horváth Klára azt a gondolatot, ami tavaly húsvétkor egy lelkigyakorlat alatt fogalmazódott meg benne. Hatvan év története sűrűsödött össze a covidjárvány alatt átélt veszteségeiben, amelyekkel egyszerre kellett megküzdenie. Lelki útját mások mellett a Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat segítője kísérte.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2024 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP