Kísérni minden élethelyzetben: családpasztoráció, a kapcsolatok pasztorációja

Programokban, találkozókban, közös gondolkodásban gazdag hétvégét zár a gyulafehérvári főegyházmegyei családpasztoráció: a négy egyházmegyés családreferens találkozó után újabb, főegyházmegyei találkozó kezdődött, ma délben pedig hálaadó szentmisét mutattak a a csíksomlyói kegytemplomban, ezt Tóth Attila nagyváradi egyházmegyei családreferens plébánossal együtt Szénégető István celebrálta. A két családpasztorációs program közt Szénégető István plébános, családreferens, a főegyházmegyei családpasztoráció vezetője, Török Bernadett, a családpasztoráció munkatársa és projektmenedzser, Bartis Kinga és Szabolcs családpasztorációs önkéntesek részvételével sajtótájékoztatót tartott a gyulafehérvári főegyházmegyei családpasztoráció az elmúlt 20 évről, valamint a Családpasztorációs animátorok képzését megalapozó tapasztalatcsere és pilotképzés című, Erasmus+ projektről. A sajtótájékoztatót moderáló Bodó Márta kérdéseire a családpasztorációs munka eltelt két évtizedére visszatekintve megfogalmazódott a legfőbb cél, vízió, mégpedig az, hogy ez a tevékenység a családegyházat támogatja. Az eltelt húsz évet két korszakra lehet osztani, most pedig az összegzés és újabb útkeresés szakaszába érkeztek.

Szénégető István: Ennek a szervezetnek a víziója az, hogy minél több, minél konkrétabb házaspároknak, családoknak kézzelfogható segítséget nyújtson. A gyulafehérvári főegyházmegyéhez tartozó pasztorális koordinatív szervezetről van szó, amely egyben jogi személyiséggel rendelkezik, vannak dolgozói és vannak önkéntesei. A logóját legtöbben ismerik, egy zöld szív, az egységnek a jelképezésére, két test és valójában egy szív. Egy test és egy lélek Krisztusban, a mottója pedig: a hit kegyelem, a család áldás, a gyermek a jövő. A kezdetek előttről is kell valamit mondani, mert 2003 előtt is volt ebben az egyházmegyében családszeretet, családszolgálat, a családok katolikus szellemben való támogatása. 2003-ban a Rómából hazatérő diák, aki azért lett odaküldve, hogy szedje össze a házasság teológiájával és a családpasztorációval kapcsolatos legfrissebb tudást, 2003-ban tért haza, és akkor kezdte el a szervezett munkát. Az első szakasza a családpasztorációnak az első tíz év. Az első tíz évnek az egyik mindent jól kifejező szava a nagy rendezvények nagy létszámmal, nagyon nagy igénnyel, nagyon nagy igényekkel a családok részéről.

A családok részéről érkező szükséglet inkább az volt, hogy az egyházmegyében, főleg a tömbkatolikus részeken úgy, mint Csíksomlyón, vagy olyan helyen, ahol a legtöbb család él, nagy rendezvények legyenek. Akkor, amikor az egyházmegyében csak két kicsi családos tábor volt, a gyulafehérvári családpasztoráció szervezte meg az egyházmegye egyetlen nagy táborát kétszáz vagy azon felüli résztvevővel. Először Ivóban, azután Szovátán, Patakmajorban, azután a Gyimesekben és így tovább. Aztán lettek olyan rendezvények, ahol a családon belüli kapcsolatokat próbáltuk támogatni, szolgálni. Ilyen a férj, apaszerep. Ezt a férjek, édesapák rendezvényén támogattuk. Itt a legkevesebb általában a 150 résztvevő volt. Ugyanígy a feleségeket, édesanyákat támogató rendezvények, és a csalad.ro oldalon vissza lehet nézni ezeknek az eseményeknek a képsorait. Ezekből általában nagyobb híradások készültek a magyarországi, a helyi sajtón keresztül nagyobb nyilvánossághoz jutott el, és így a családpasztoráció a feladatát nagyon látványosan, nagyon jól tudta teljesíteni. A felező így a számok kedvéért valahol ott van tíz év eltelte után, amikor ez a korszak véget ért. Bár a rendezvények igyekeztek továbbra is megrendezésre kerülni, nagyon sok rendezvényen keresztül csodákra is hívtuk, vártuk a résztvevőket. A következő, a második tíz évnek a jelszava a keresés. Az új keresés, az új helyzethez való alkalmazkodásnak a keresése. Valahol elkezdtek a számok csökkenni, nem azt jelenti, hogy az egyes emberekben a hitnek a minősége megromlott volna, vagy a család témája, valósága iránt kezdtek volna másképpen érdeklődni. Egyszerűen annyi és olyan új entitások jelentek meg, csak a főegyházmegyén belül is annyiféle kínálat, hogy bár nem változott meg a családpasztorációnak a víziója, de a küldetés nyilatkozata és a küldetés a valóságban elég alaposan átállt arra, hogy kisebb rendezvényeken, kisebb csoportokban találkozzon házaspárokkal, szólítsa meg a családokat.

Most, a második évtizednek a zárásaképpen új szakasz kezdődik. Nem tudom, melyik lenne a legalkalmasabb kulcsszó, ami kifejezi, hogy most miben vagyunk, egy új helyzethez való adaptálódás, az igényt próbáljuk jobban érzékelni, keresni, kutatni, hogy mire van az Erdélyben élő, az egyházmegyéink területén élő családoknak igénye, szükséglete, mik az ő elvárásai. Ehhez most egy szervezeti átalakuláson megyünk át. A családiroda jelenleg egy alkalmazottal dolgozik, és az önkéntesség gondolata az, ami jobban a középpontba kerül. Éppen most, ezen a ma zárult négy egyházmegyés referens találkozón a fő kérdés az volt, hogy kik a családpasztorációnak a munkásai, dolgozói, kik a lelkesítői, kik a motrai, kik vagyunk mi, mire van erőforrásunk, mire van időnk. És a húsz év az arra kötelez, hogy természetesen töretlen meggyőződéssel, ugyanazzal a vízióval, a családegyház támogatásának a szándékával, de már egy kicsit azzal is megelégedve, ha kevesebben vagyunk, megelégedve azzal is, hogyha most már az ideális, nagyon jól működő családoknak a száma lényegesen kisebb, jobban szembe kell nézni a töredezett kapcsolatokkal. Itt tart most a családpasztorációnk.

Milyen a családpasztoráció egy házaspár szempontjából?

Bartis Kinga: Tizenhét éve vagyunk házasok, nekünk már a házasságunk elején szimpatikusak voltak ezek a programok, úgyhogy mi részt is vettünk, amennyiben tudtunk, a családkonferenciákon. Külön élménynek élem meg azt, hogy az első feleségek, édesanyák hétvégéjén is ott lehettem, amikor kezdő édesanyaként még a domokosi segítő nővérek házában találkoztunk. Nekem nagyon felemelő volt, erőt adott az, hogy ott édesanyákkal együtt imádkozhattunk, együtt beszélgethettünk, tapasztalatokat cserélhettünk. Ahogy igyekeztünk rendszeresen részt venni ezeken a programokon, táborokon, nők, feleségek, édesanyák hétvégéjén, a férjek, apák hétvégéjén, azt éreztük, hogy ez nekünk annyi pluszt ad, amiből akár még másoknak is tudunk adni. A tapasztalatokat, amiket ott megéltünk egy-egy ilyen találkozón, házaspárként vagy egyénileg, azt nem csak a saját házasságunkban, saját családunkban próbáltuk beépíteni, hanem próbáltuk továbbadni barátainknak, szüleinknek is, az ott tanult, hallott dolgokat. Megszületett, legalábbis főleg az én szívemben, hogy milyen jó lenne ennek a csoportnak valamilyen szinten tagja lenni, akiket a program végén megtapsolunk, akik az önkéntesek. Bár fogalmam nem volt arról, hogy mi az, amit én ebben a magcsoportban tudnék tenni, ez miről is szól, a vágy ott volt, hogy ennek milyen szép lehet a része lenni.

Bartis Szabolcs: Ebből a távlatból is nézve, hogy 17 éve vagyunk házasok, van négy gyerekünk, egy nagylányunk és három fiunk, hogy beívódott a családunkba a családpasztoráció. Személyesen nekem mint férj, apa nagyon sokat nyújt, mert annyi mindennel körül vagyunk véve is, a tisztánlátást adja, segít sokszor a helyes útra kerekedni, visszajönni a korlátok közé, ami ma, úgy érzem, egy picikét el van engedve, vagyis a korlátok. Nekem személyesen nagyon sokat segít párkapcsolatunkban is, házasságunkban is nagyon sokat segített és segít a mai napig. Ha visszaemlékszem a nyári táborokra, amikor a gyerekeink is ott voltak és közösségben voltak a többi gyerekkel, játékokkal, mindennel együtt, ez a családias hangulat, ez mind-mind-mind átitatja a mi életünket, a mi kapcsolatunkat, a mi családunkat.

A gyulafehérvári főegyházmegye Családpasztorációs Irodája és a Budapest-Thököly úti Rózsafüzér Királynéja Plébánia nemzetközi együttműködés keretében kidolgozott egy képzési curriculumot (6 téma — 6 fejezet) családpasztorációs animátorok számára, ezt pedig egy pilotképzés keretében mindkét országban letesztelte, majd a visszajelzések segítségével véglegesítették a képzési anyagot.

Török Bernadett: Szénégető István családreferens jelezte, hogy irodavezetői munkakörömben benne van nemcsak az adminisztráció, hanem a forrásteremtés és a programszervezés is. Nagyon hangsúlyos része lenne az, hogy szeretne a gyulafehérvári családpasztoráció egy olyan képzést, ahol házaspárokat készít fel más házaspárok szolgálatára.

Erről az első beszélgetésünkkor már szó volt, és akkor István annyit mondott róla, hogy ezeket a szolgáló házaspárokat talán majd úgy neveznénk, hogy animátor házaspár. Ennek is még kiforróban van a neve, annyira új. Az lenne a lényeg, hogy egyházmegye szerte vannak olyan házaspárok, akik szívesen tennének más házaspárokért, más családokért, de nem kapják az útját, hogy hogyan. Látják, hogy jó lenne, hogy minél több jegyesnek legyen valamilyen felkészítés, hogy stabilabbak legyenek a szentségi házasságok, amik megköttetnek, de nem tudják, hogy ebben hogy induljanak el, vagy ők szeretnének az életvédelemért tenni valamit, de nem lehet úgy, hogy interneten egy kicsit utánakeresek, és utána elindulok… Ezeknek a dolgoknak van egy szakismereti háttere, és szemléletformálónak kell lennie. Fontos lenne a családpasztorációnak a biblikus és teológiai alapjaival ismerkedni, függetlenül attól, hogy utána milyen területen indulunk el szolgálni.

Ezt feladatként feljegyeztem, és néhány héttel később szembejött velem egy nagyon jó pályázati lehetőség, az Erasmus+ programon belül egy felnőtt tanulási partnerség, ez a pályázat típusnak a megnevezése. Két országból kell egy-egy partnerszervezet összebeszéljen, így lehet pályázni. Nagyon-nagyon jó része ennek a pályázat típusnak, hogy úgynevezett könnyített, olyanoknak is ajánlható, akik még soha nem pályáztak európai uniós méretben, nem túl bonyolult az adminisztrációja, és úgynevezett átalánydíjas a támogatása, van egy rugalmassága. Sikerült nyerni, és elindult egy kétéves folyamat. A partnerünk egy budapesti plébánia, hiszen minden plébánia hivatalból végez családpasztorációt, a plébániai közösségbe tartozó családok felé szolgálatot végez a plébános is, az őt segítő laikusok is. Az ő kis szervezői csapatuk meglátogatott minket, beszámoltunk arról, hogy az egyházmegyei családpasztoráció itt mit tesz a családokért, milyen fajta programokat szervez, milyen fajta szolgálatok vannak, és a mi csapatunk is ellátogatott hozzájuk, ők is beszéltek erről. Kiderült, hogy teljesen más szolgálatok vannak, mindenki kapott ötleteket, hogy mit szeretne otthon elindítani, megvalósítani. Azon a plébánián van csoport örökbefogadó családoknak, ez egy speciális élethelyzet, örökbefogadott gyereket nevelnek, ők rendszeresen találkoznak és segítik, támogatják egymást. Nálunk a feleségek, férjek programja általuk nem volt ismert. Amikor a két tapasztalatcsere megtörtént, utána átbeszéltük, hogy milyen témákban lenne érdemes ezt a szemléletformáló képzést összeállítani ezeknek a házaspároknak, akik szeretnének mások felé szolgálni. Közösen hat témát választottunk ki, amiből három témának az úgynevezett tesztképzése Magyarországon valósult meg, három témának pedig itt nálunk Erdélyben.

A témák, amelyek Magyarországon valósultak meg: egy nevelés téma dr. Uzsalyiné Pécsi Rita előadásában; házas életstílus, házas etika képzés Papp Miklós görögkatolikus parókus előadásában, illetve az önkéntességről a szegedi Talentum Alapítványtól B. Balogh Edit előadásában. Nálunk a három modul: egy önismereti modul dr. Fleisz Kinga szatmárnémeti pszichológussal; egy teológiai és biblikus alapok a családpasztorációban című, amiben Szénégető István, Bakó László temesvári lelkipásztor és Lukács Róbert egyházjogász dolgoztak össze; egy életvédelem modul, amit Magyarországról Keresztes Ilona tartott. Tartozott mindehhez egy-egy háromnapos gyakorlati találkozó, ez bentlakásos volt, három napig együtt, és műhelymunkák voltak. Tőlünk is négy házaspár vett részt a magyarországi gyakorlati modulon, és tőlük is jöttek házaspárok a gyakorlati modulunkra. Most látjuk azt, hogy ez tizennégy házaspárral megvalósult tesztképzési rész nem érhet véget, ez a 14 házaspár most keresi az útját, helyi szinten fognak elköteleződni, az ő saját plébániájukat, esperesi kerületüket fogják segíteni valamelyik témában, a családpasztorációban, a belső önkéntesi körbe csatlakoznak, amit magunk között úgy hívunk, hogy magcsoport.

November-januárban fog kiformálódni, hogy a 14 házaspár hol találja meg a helyét. Ami még ennek a formálódó, átformálódó saját pasztorációnak a része, hogy közben megszületett az a döntés, hogy hét szakterületre osztjuk a családpasztorációt, ezen belül van öt a szakmai terület és két olyan, ami inkább kiszolgáló résznek mondható. Az öt szakmai terület: az életvédelem, a nevelés, családi életre nevelés, a jegyesek kísérete, felkészítése, pasztorációja, a már házasok kísérete, ide is sok minden tartozik, például a családcsoportok, de akár az egyéni kísérés is, stb. és az irreguláris, azaz rendkívüli élethelyzetben lévőknek a pasztorációja, akik lehetnek elváltak, özvegyek, olyan egyedülállók, akik szerettek volna megházasodni, de nem úgy alakult az életük. Ez az öt szakterület, és van két támogató kiszolgáló terület, a HR és a PR.

A visszatekintés, a sok tanulságot, képzési anyagot eredményező projekt ismertetése után hol tart ma a családpasztoráció, milyen módon kell az úton tovább haladni?

Szénégető István: Az egyházon belül is olyan gyorsasággal változnak a dolgok, hogy az már nem családszolgálat, hogy megszervezünk egy nagy konferenciát és attól sok családnak az élete jó lesz. Ennek az ideje lejárt. Régen volt ilyen, szerveztünk ilyet, meghívtuk Böjte Csabát, és egy család rögtön örökbefogadott egy gyereket Gyimesből. Nagy dolgok történtek, nagy, élményszerű dolgok. De ennek az ideje lejárt. Amiben most gondolkodni kell, az az, hogy ma és holnap kik lesznek azok, akik a szívükben azt érzik, hogy a férfit és a nőt, az identitást, a párkapcsolatot, a házasságot, a családot, a családnak a keresztény szemléletét, eszményét szeretnék szolgálni. Mi most egy olyan éven vagyunk túl, amelyben lemondtunk a rendezvények szervezéséről, ez a letisztulásnak, az átalakulásnak az éve. Ahhoz próbálunk közel kerülni, hogy valójában mire van szükség. Nem szerveztünk nagy ünnepet, nem azért, mert ki vagyunk égve, nem azért, mert kedvetlenek vagyunk, hanem azért, mert minden erőnket, energiánkat arra fordítottuk, hogy létezni, változni tudjunk. Úgy, hogy az reális válasz legyen a családok igényeire, szükségleteire, lelki óhajaira, a kapcsolatoknak a töredezettségére. Ehhez mi most keressük a lelkeket, az embereket, a jó társakat, akiknek itt van az a képzés, amit összeállítottunk a projekt keretében, amiről beszámoltunk.

Új dolgok jönnek. Az egyik ilyen, hogy házaspároknak nem arra van szüksége, hogy sok meghívót küldjünk nekik programokra, hanem az, hogy amikor bajba kerülnek, tudjunk segíteni. Abban például, hogy legközelebb hol van lelki gondozói segítség számukra. Nem pszichológus, pszichiáter, családterápia az, amire gondolok, ezek vannak, hanem lelkigondozói hely, ahol a kapcsolatukat erősíthetik.

Amiben ma gondolkodunk, azt nem is családpasztorációnak, hanem a kapcsolatok pasztorációjának nevezném. Ez kísérést jelent, a különböző élethelyzetekben élők pasztorációját. Ennek része a jegyespasztoráció, de erre vonatkozó felfogásunkban is változás történt. Nem elég a jegyeseket jól felkészíteni a házasságra, s akkor biztosan szilárd szentségi házasságok köttetnek. A családi életre neveléssel kezdődik a munka, ez gyermekkorban kezdődik, van már kamaszpasztorációnk, amelynek keretében szó esik a lányok számára a ciklusról, a fiúknak a titkos küldetésről. És kísérni kell a házasságkötés után is, akkor is, ha válságba kerülnek, ha elválnak, egyedül maradnak, minden helyzetben

Ami a családok részéről igény, így hangzik: mi lennénk ketten-hárman olyan családok, három család, akik összejárnak, de azon túl, hogy névnapozunk, nem tudjuk, hogy kell közösen egy témát feldolgozni, mitől lesz belőlünk egy összetartó kis családsejt. Ezek olyan dolgok, amikről én azt gondolom, ezt tanulni kell, és tanítani. Valamikor megvolt a rendje, ahogy nemzedékről nemzedékre ez továbböröklődött, ma ezt tanulni, újratanulni kell, a megfelelő helyekre az egyház tovább kell adja. Mi most ebben vagyunk, kezdünk ráébredni, hogy mi van ma, és mire van szükség most. Amikor azt mondom, hogy mi van most, akkor abban gondolkodunk, hogy Petrillán, Kolozsváron, Besztercén, Medgyesen, Gyulafehérváron, Brassóban, a Barcaságban, Sepsiszéken, Csíkban, Gyergyóban, az egyházmegye egész területén mi van. Az egészben gondolkodunk, és nem csak a nagy tömbkatolikusságnak a valóságában. Ami hasonlóan új dolog, hogy egyre jobban azzal szembesülünk, a nagyon megpróbált kapcsolatokban a templomi prédikáció nem elég. Nagyon jó egy jó igehirdetés, egy jó szentgyónás, az általános egyházi viszonyulás nagyon-nagyon sokat segít, de a specifikus rájuk figyelést igénylik, azt, ami őket szólítja meg, őket segíti. A választ mi most fel kell építsük, hogy ki, kik, hogyan vállalják, végzik majd ezt. Ahogy Török Bernadett elmondta, hét szakterület kristályosodott ki előttünk. Ez az, ami most már két szűrőn is átment, ezt szeretnénk úgy elindítani, hogy rövid időn belül, mondjuk egy-két-három-négy éven belül ezeken a szakterületeken legyen kínálat. A családokat újra meg kell szólítani. Lehet, hogy ez nem annyira látványos, lehet, hogy nem annyira sajtónyilvános, de ennek egy reális válasznak kell lennie arra, amit a családok óhajtanak, amire szükségük van. Jelenleg itt tartunk.

A hálaadó szentmise keretében Isten előtt köszönjük, a hozzánk érkező vendégekkel együtt, a nyilvánosság előtt is elmondjuk, hogy köszönjük ezt a 20 évet. Ugyanakkor imádkozunk, felajánljuk a családokért, a három generációért, a négy generációért, az unokákért, dédunokákért, a jövőért és a családpasztorációért.

Forrás: romkat.ro

Share:

Kapcsolódó tartalmak

Nagyon szeret Isten, hogy rám bízott öt másik életet

Különböző országokban más-más időpontokban ünneplik az anyák napját, felénk hagyományosan május első vasárnapján emlékezünk meg erről. Összeállításunkban édesanyákat kértünk, ők maguk írjanak arról, hogyan élik meg az anyaságuk egy vagy több gyerekkel, kis avagy nagycsaládban, kisebb vagy már kirepülni készülő gyerekekkel. Idézetek, szép gondolatok helyett álljon itt most Ceclan Andrea írása arról, hogyan éli meg a mindennapokban azt a fontos, szép és nagyon sokszínű szerepet, amit úgy foglalunk össze: anyának lenni.

OLVASS TOVÁBB »

Másodszor tartottak férfi TÉRdeplő rózsafüzért Csíksomlyón

A rózsafüzér imádság erejéről – immár második alkalommal – tett tanúságot több tucat férfi április hónap első szombatján a csíksomlyói kegytemplom, pápai kisbazilika előtti téren, Isten előtt letérdelve, közösen egy szívvel fordulva oltalomért, a béke megőrzéséért, családjaikért e nehéz időkben.

OLVASS TOVÁBB »

A személyes felelősségvállalás mint a kiegyensúlyozott kapcsolatok alapja

A házasság heti rendezvényeket Sepsiszentgyörgyön az unitárius és a katolikus egyház közösen szervezte meg a helyi önkormányzat támogatásával. Mindenik közösségben volt nyitó és záró szentmise vagy istentisztelet, majd a különböző eseményeknek rendre más templom adott otthont. A gazdag programról az egyik szervező, Pál Tünde gondolatait olvashatják.

OLVASS TOVÁBB »

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

Katolikus családok lelkigondozása országos szinten

profamiliacat@gmail.com

 

© Copyright 2021 - 2024 | A ROMÁN PŰSPÖKI KONFERENCIA ÁLTAL TÁMOGATOTT HONLAP